A NAGY ÁTKELÉS AZ ATLANTI ÓCEÁNON
2022.10.30. nap (-2 nap)
Sok érzés kavarog bennem, hogy vajon miért is akartam ezt az utat, és végig fogom-e tudni csinálni. Mondjuk nagy választásom amúgy sincs, mert ha felszállok, onnan már csak a másik oldalon tudok leszállni. Na mindegy.
Végül is egy 44 lábas Lagoon Katamaránnal vágunk neki a nagy átkelésnek 6 fős személyzettel.
Imre egy kb. 60 éves öreg tengeri rája lesz a kapitány, aki már Mallorcáról hozta a hajót, már lassan 3 hete vitorlázik ezzel a hajóval.
Zoli, – egy raszta frizurás srác – aki Írországból jött, negyvenes évei középen járó már tudtommal Gibraltárnál felszállt a hajóra csak Las Palmasban még eltöltött egy kis időt a feleségével a Nagy út előtt egy szárazföldi szállodában.
Péter egy 50-es évei végén járó magas, pocakos férfi, – aki kereskedő és vég nélkül tud beszélni – is előttem már megérkezett, csak mire a hajóhoz értünk ő már aludt és csak később találkoztam vele.
Tamás – aki közgazdász – egy kistermetű futósrác, (olyan Vadon Jani forma) kicsit idősebb mint én, aki szintén régóta vitorlázik – és saját teknővel is rendelkezik a Balatonon – velem együtt érkezik.
Tomi pedig egy magas, cofos marketinges srác, szintén negyvenes évei közepén. aki kb. 2 éve vitorlázik. Kérdeztem is tőle, hogy biztosan tudja, hogy mit csinál és akarja ezt az utat? Mert még én sem tudom. Amúgy ő a legfiatalabb Zolival együtt, bár a legénység korkülönbsége csak pár év.
Így tevődött össze a csapat. Az Atlanti óceánon még senki sem kelt át közülünk, de hát egyszer mindent el kell kezdeni. Viszont mindenki több éves tapasztalattal és rutinnal rendelkezik a vitorlázás terén.
A két Tamással Ferihegyen találkoztunk. Velük már egyszer találkoztam, amikor még szeptemberben az Imrével – aki a Kapitány – beszéltünk és arról egyeztünk meg, hogy egyszer találkozunk, hogy nagyjából megismerjük egymást, mert azt én is mondtam, hogy egy ilyen úton a társaság az egyik legfontosabb, mivel össze leszünk zárva majd egy hónapig egy hajón és a konfliktus helyzeteket a minimálisra kell leszorítani. Már a hajón megegyeztünk, hogy egyik Tamás lesz a másik Tomi.
Mindig azt mondom, hogy amelyik út rosszul kezdődik, az általában jó lesz. Hát itt minden rosszul kezdődött. Csodával határos módon a WizzAir gépe Malagára mindösszesen 10 perc késést hozott össze, ami azért nem rossz, ha figyelembe vesszük, hogy máskor több órás késést vagy még rosszabb – járat törlést szokott összehozni.
Na, utána elindult a verkli. Malagában online becsekkoltunk és mivel megvolt mindenünk ezért nem akartunk beállni az öregek közzé, hanem mellette csak bemutatjuk a jegyeket és hajrá. Aha. Tomit simán befogadta a kiscsaj, engem már nem. Elkezdett spanyolul magyarázni, mintha természetes lenne, hogy én is beszélem a nyelvét. Hát nem. Ráadásul egy öreg, aki nagyon sietett bizonyára, már dúrt is félre. Mondom, ha annyira sietsz, akkor hajrá. Végül is a gépre jóval utánam szállt fel, mivel későbbi beszálló csoportba tartozott, de mindegy. Tamásék örültek, hogy első sorba van a jegyünk. Én nem, mivel tudom, hogy a kisbabás utasokat mind oda ültetik. Nem is csalódtam. Első sor, középre, mellettem egy kisgyermekes anyuka. Anyám ad el a házat, hát mit vétettem? A két Tamás meg röhögött rajtam, hogy így jártam. A gyerek ráadásul dobált szét mindent és folyamatosan izgett-mozgott. Egyszer csak az anyuka elkezdett szoptatni mellettem. Na, ez már nekem sok volt és ez látszott is rajtam. Sajnos a gép eléggé tele volt és néztem, hogy merre a menekülő út, de az anyuka sietett a segítségemre. Felháborodottan mondta a stewardessnek, hogy én mit képzelek mivel eléggé látni lehetett rajtam, hogy rohadtul nem tetszik a szituáció. Nyomta ezerrel a felháborodott szöveget spanyolul meg magyarázott – gondolom azt, hogy én milyen bunkó vagyok meg hasonló – így a személyzet nem tehetett mást, felkínáltak egy másik helyet. Na, legalább ezt megúsztam. Erről ennyit.
Megérkeztünk hajnal egykor Las Palmasba, ahol egy taxival kimentünk a kikötőbe. Felhívtam az Imrét, hogy merre vannak, de mivel éppen felkeltettem ezért kb. 5 perc kellett, mire leesett, hogy mi van. Megtaláltuk a hajót kikötve a Mólóhoz. Hát kicsit csalódást keltő volt, mert mellette két akkora katamarán volt luxus módon felszerelve, hogy inkább azokra szálltam volna fel, de sajnos nekünk csak ez jutott. De a hajóról majd később.
2022.10.31. (-1. nap)
Reggel arra ébredek, hogy valaki nagyon ordibál és fenyegetőzik. Kiderült, hogy az egyik kikötői emberke az, aki azonnal felszólított bennünket, hogy 5 percünk van, hogy távozzunk máskülönben rendőrt hív. Elkötés és kimegyünk a kikötőből horgonyt le. Na, már is egy probléma, amit rögtön követett egy másik is, mivel a horgonylánc kiakadt és szabadon lefutott az egész lánc. Még jó, hogy a vége meg volt kötve, mivel a felfogató drót már régen eltört és nem tartotta más a láncot csak a kötél. Így nem merült el az egész cucc 14 méter mélyen, hanem vissza tudtuk húzni és a motorra ismét felfűzni. Közben az is kiderült, hogy a bocihoz nincs motor. Mondom miiiivan? Van két evező és azzal lehet evezni. Természetesen később az is kiderült, hogy a boci ráadásul lyukas is, mivel a leeresztő dugó nincs meg hozzá. Hát ezzel sem mentünk volna messzire. Imre a kapitány, aki a hajót Mallorcáról hozta, ezért ismerte már a hiba listát. Nem működött a víztisztitó és a nagyvitorla tartó kötél is leszakadt. Egyre jobb és még el sem indultunk. Imre elmondta, hogy a ARC verseny miatt tele a kikötő és csak 3 napra kapott helyet. Szerencsére volt még egy másik srác is a Zoli, aki beszélt a kikötőmesterrel és megengedték, hogy a szerelés idejéig megálljunk a szervízdokkban. Beálltunk, közben megírtuk a bevásárló listát, valamint kiosztottuk a feladatokat. Tomi elment a mosodába az ágyneműkkel, mi hárman elmentünk a Hipermarketbe bevásárolni. Legalább 4 órát eltöltöttünk vele, de kiderült közben, hogy vizet csak meghatározott mennyiséggel lehet venni. Amúgy a cuccot kivitték nekünk a kikötőbe. Közben a szerelést befejezték, de nem tudták megcsinálni a tisztitó berendezést, ezért megegyeztünk, hogy átmegyünk Tenerifére és ott a saját dokkjukban megcsinálják. Addig is, amíg a vásárolt árut nem hozzák meg, elmentünk a városba vacsorázni. Közben ismerkedtünk egymással. Visszafelé még vettünk egy pár horgászfelszerelést és ismét elvittünk a hajóra pár liter vizet. Megint leszakadt a karom, mert már a 3. kört csináltuk így, ami nem nagyon volt az ínyemre. Nem volt bocink, ezért a kikötő egyik végében lévő marketből kellett a vizet 8 literes ballonokban elvinni a hajóra kézben. Hát annyira nem hiányzott ez a testmozgás.
Mindegy, megjött az áru és bepakoltuk a hajóba, majd ismét elkötöttünk és irány Tenerife. Este 21.00 körül indultunk el. Szép volt kivilágítva a kikötő és a város, valamint mellettünk ment ki az egyik luxus nagyhajó kivilágítva, ami nem utolsó látvány volt a sötét tengeren. Na, ezek után elkezdődött a gyötrelem 12 órája. A sort a Tamás kezdte én folytattam és a Tomi bezárta. Hajnalban már csak a vizet tudtam kiadni magamból, mert semmi nem volt a gyomromban. Ennyit a tengeribetegségről. Éjszaka ügyelet és csak a fedélzeten kornyadozás, megszakított alvásokkal.
Reggel végre feltűnik Tenerife partja és irány a kikötő.
2022.11.01. (0. nap)
Beálltunk, a spanyolok hozzáfognak a szereléshez. Én kihasználom a helyzetet és elmentem sétálni a parton, feltérképezni Radazul városát és strandját. Annyira nem vagyok oda a fekete köves vulkánikus talajtól, viszont az idő jó és süt a nap 26 fok van.
Azért néhány szót ejtenék a lelki tusámról is ilyen körülmények után. Maga a hajó nem nagyon nyerte el a tetszésemet, mert iszonyú szegényesen van felszerelve és sok hibája is van, mint írtam korábban. A tegnap esti rosszullétem is erősen negatívan érte lelki világomat. Úgy éreztem nem nagyon kellene erőltetnem ezt az utat, mivel 30 nap egy hiperaktív embernek nem biztos, hogy olyan jó ötlet ilyen kis területen. De hát ez már lassan a múlt. Az idő majd eldönti, hogy jó döntés volt-e vagy sem. Érdemes volt a sóvárgásomat így kielégíteni és jól megélni ezt a kalandot, vagy csak elfecsérelt idő és sok trauma, amely legalább arra jó volt, hogy a további hülyeségeket ki írtsam magamból.
2022.11.02. (1. nap)
Mivel még éjszaka elindultunk, ezért a reggel már a nyílt óceánon ért bennünket. Az éjszakai szolgálatot úgy osztottuk be, hogy 2 fő váltsa egymást 2 óránként. Nem a legszerencsésebb részemre, mivel én hozzá vagyok szokva a napi 8 órás folyamatos alváshoz itt meg az nem adatik meg. Tomival kerültem egy párban, akiről mint már korábban is írtam egy marketinges szakember. Ugye éjszaka a tenger közepén az ember mit tud csinálni ingerszegény környezetben? Beszélgetni. Na, ezt egyelőre nem élvezheti a Tomi, mivel én inkább éjszaka kornyadozni szoktam az álmosságtól vagy szeretek elgondolkodva kibámulni a fejemből. Én a fecsegő gép ilyenkor pont az ellenkezője vagyok. Hát ezt szegény Tomi jól kifogta.
Na, mindegy. A mai nap felszereltük azokat a horgászbotokat, amelyeket kaptunk és amelyeket vettünk. Még jó, hogy évek óta nem horgászok, de valamire csak emlékszek abból a korból, mivel a többiek úgy gondolták, hogy majd én meg a Zoli lesz a nagy horgász. Azt nem is bánnám, de még egy nyomorék kapásunk sem volt az első napon. Ráadásul a drágán vásárolt damilt és csalikat egész másféle módon kellene használni. Olyan vastag damilt vettünk csomagban, hogy nem is lehetett felfűzni a botra. Úgyhogy azt majd szépen fel fogom csalizni és kikötöm a hajó végére és jóccakát. Zoli meg felszerelte a saját botját és bedobta. Bár szerintem a spanyol őt is átvágta, mert véleményem szerint a horog kicsit nagy. Bár itt a tengeren ez nem biztos, hogy annak számít. Mindegy csak fogás legyen. De nem lett.
Az az igazság, hogy most már lassan át kell vennem a konyhában a kezdeményezést, mert Tamással az élén ezek mindig olyan ételt főznek vacsorára, mai nem a kedvenceim közé tartozik, Csirke, cukkinivel meg paradicsommal, ma meg a bolognait rontja el répával és paradicsommal. Mivel éhes vagyok és nem nagyon lehet válogatni kénytelen voltam megenni. Amúgy nem főznek rosszul. Reggel Imre a kapitány jó kolbászos, hagymás rántottát csinált, délben pedig gyümölcssalátát. Mondja azért, hogy meg ne romoljon a gyümölcs, ami egy hálózsákban lóg a hajó hátuljában. Attól ne féljél Imre, mert arra nem lesz ideje, bár a citrom felét már kidobtam, mivel folyamatosan penészednek meg.
Ma, amikor már a nyílt óceánon hajózunk távol a partoktól, de itt is összeakadunk nagy tankerhajóval. Mondjuk helyette szívesebben néztem volna egy bálnát, de úgy látszik arra még várnom kell. Az éjszaka ma is eseménytelen, félhold van, ezért legalább lehet látni körülöttünk a nyílt vizet, csak semmi sem látszik benne. Igaz a világító planktonokat lehet látni, meg várom a delfineket, mert ilyenkor éjszaka a világító planktonok miatt jól lehet látni, hogy merre úsznak. Azt nem láttam, de Tomi egyszer csak szólt, hogy mintha valamilyen hal vergődne a hajó hátuljában. És igen egy 30 dekás kis repülőhal akadt fennt. Oda siettem, és meg fogtam, de csúszott a kis vacak, így kislisszolt a kezemből és visszaugrott a vízbe. Nem baj, mert egy kis hallal úgysem tudtam volna mit kezdeni. Mondjuk a kezem, az rohadt büdös lett egyből. Nem győztem kezet mosni. Közben nézem a csillagos eget, mert ugye itt nincs fényszennyezettség, ezért mindent látni lehet. Hát nem tudom, de otthon Békésen tisztábban látom a csillagokat. Hopp, egy hullócsillag. Legalább ilyet sűrűn látni itt. Közben Tomi hozta a telefonját, mert van rajta egy applikáció, amely leírja a csillagképeket, ha rámutattunk. És tényleg. Bár én nem tudom kivenni azokat az ókori alakokat, amelyekről a csillagászok elnevezték formájuk miatt az adott csillagképet. Lehet, hogy nincs elég fantáziám hozzá….Inkább elmegyek aludni…
2022.11.03. (2. nap)
A mai nap arról szólt, hogy lassan, de biztosan elkezdtük felvenni a hajós élet fonalát és a napi rutinokat és programokat kialakítani. Reggelire már későn keltem fel, mert a többiek addigra megreggeliztek, de nekem is hagytak egy kis virslit. Reggeli után kis gondolkodás és emésztés, majd fogtam és kitakarítottam a kabinomat. Mivel egyedül vagyok egy kabinban így kényelmesen elférek, ráadásul nem is hoztam sok cuccot, mivel azt tervezem, hogy Kubában eladom az összes felszerelést és majd Floridában bevásárlok. Ugye arról nem írtam, hogy nekem az a tervem, hogy kikötünk Kubában, ott elleszek pár napot, majd átmegyek Floridába és karácsony környékén hazarepülök. Mivel az egész utam képlékeny, ezért semmidéle visszautazásra jogosító jegyem sincsen. Persze ezt is keresztülhúzta az a nyomorék politika. Ugyanis ha Kubába utazol, akkor onnan már nem mehetsz az USÁ-ba, mivel Kuba terrorizmust támogató ország és ESTÁ-val nem engednek be. Anyátokat. Csak Vízummal. Ez az utazásom előtt derült ki 2 nappal. Honnan a jó édes a… szerezzek én 2 nap alatt B2 turista vízumot? Ezért még a megérkezésemet követő időszakra tervem van, csak még semmi sem biztos. Na, mindegy..
A kabin kitakarítást követően elterveztem, hogy akkor elkezdem az edzéseket. Hoztam magammal egy TRX-et és már ki is gondoltam, hogy hová fogom felszerelni. Kizárásos alapon csakis az árbocrúdra tudok felhelyezni. Mivel félnek, hogy a vízbe esem, ezért mondták, hogy valaki legyen mellettem a hajó elején. Szóltam Zolinak, hogy jöjjön addig ki napozni, amíg én edzem. Felszereltem a TRX-et, amikor Tamás is megjelent és szólt, hogy beszállna. Hajrá. Gyorsan kezdésnek 1. nap letoltunk egy 4x hármas sorozatot. Mondtam is, hogy ennyi elég, mert a fokozatosság elvét be kell tartanunk és még van 30 napunk, hogy kipattintsuk magunkat.
Délután már eseménytelenül telt el, mert a halak nem nagyon akarnak jönni, így kényelmesen lefürödtem. 2 nap után már illik nem? Amúgy a vízzel spórolunk, mivel mint írtam úgy indultunk el, hogy nincsen víztisztitó berendezésünk, ezért tenger vízzel mosogatunk. Kipróbáltuk a főzést is vele tegnap, de olyan sós lett a tészta, hogy át kellett mosnunk édesvízzel, hogy ehető legyen.
Viszont ma én kaptam meg a konyhát. Meg is mondtam, hogy semmi vega csak hús és bab. Erre össze is dobtan a csapatnak egy frankó chilis, babos, kukoricás mexikói kaját. Nem sajnáltam belőle a fűszereket és a paprikát. Mondtam is, hogy ez kétszer fog csípni. A két Tamás inkább a tegnapi maradékot valamilyen cukkinis, répás csirkét ették meg, de a többiek betermelték a babos-húst. Pedig akkorra adagot csináltam, hogy mondom két napra is elegendő lesz, de a legénység egy része is simán abszolválta a feladatot és eltűntették a kaját. Erről ennyit. Estére új beosztást kértem, mert nekem nagyon fárasztó az, hogy éjszaka kétszer is fel kell kelnem. Most mi kezdtünk Tomival és így könnyebb volt. Bár Tomi ahogyan néztem nem állt a helyzet magaslatán, mivel igencsak tengeribetegnek érezte magát. Nem baj majd megoldom. Csak erre az éjszakára én is rácsesztem. Mivel orrkabinom van, ezért minden hallatszik. A vízcsobogás és a ringatózás már nem probléma, de az, hogy a hullámok, amik lehagynak bennünket még búcsúszóul beleütnek egyet a katamarán hasába, hogy nehogy jól érezzük magunkat nem egy pihentető dolog. Én jó alvó vagyok, de ez még nekem is sok volt. Olyan volt, mintha valaki egy gurulós fotelt húzogatna folyamatosan oda-vissza, míg egy másik őrült a falat verné kalapáccsal. És ezt jól hangosan, ütemtelenül. 1 óra múlva inkább kimentem a fedélzetre és ott aludtam a székeken, mert ott legalább tudtam pihenni egy órát. Már várom, hogy ráforduljunk a Nyugati irányra teljesen, mert akkor a passzát szél a hátunk mögött lesz és a hullámok nem ferdén érik a hajót, így megfognak szűnni ezek a hangok. A második őrség után vissza a kabinba és reggel 10.-ig alvás. Rám fért.
2022.11.04. (3. nap)
Ismét sikerült a közös reggelit elaludnom, de nem voltam egyedül. Tamás éppen tükörtojást készített pirítóssal. Én egy kicsit egyszerűbben gondoltam el a reggelit. Fogtam a sonkát a sajtot és a vajat, kenyérrel, főztem egy kis teát és hajrá. Reggeli után beültem a kormányállásba és figyeltem. Egy kis Albatrosz már napok óta követ bennünket, éjszakai is érdekes fényt vet, amikor a menetlámpa fényébe belerepül. Sajnálom, hogy nem tudok neki kajával szolgálni, de még nem sikerült halat fognunk, pedig Zoli mindent meg tesz érte. Folyamatosan cseréli a csalikat és mindegyik a szuper, ezzel biztosan fogunk halat. Hát ez még várat magára, de hát időnk az van. AZ VAN MÉG… dél után olyan fél 2 körül elkezdtük az edzést. Ma már Tomi is csatlakozott hozzánk, így hárman toltuk az edzést. Állítólag én vagyok a személyi tréner. Na, mondom gyerekek, erre rácsesztettek, mivel én egy hajcsár vagyok. De most még kíméletes vagyok velük, mert tudjátok a fokozatosság elve fontos. De azért azt eltudjátok képzelni, hogy milyen az, amikor Atlanti óceánon, napsütésben 12 csomós szélben 2-3 méteres hullámok között edzel egy Katamarán orrában. Na, ez a feeling. Edzés után egy kis nyújtás, mert az fontos, majd folytattam a csoki evést. Hiába a táplálkozásra oda kell figyelni. Délutánra ismét felerősödött a szél és a hullámverés folytatódott. Nagyon remélem estére csendesedik, mert akkor megint nem kell aludni éjszaka, ha így marad. Viszont a sebesség is kell, hogy minél hamarabb át tudjunk kelni az óceánon és elmondhassuk, hogy igen, megcsináltuk.
A konyhába már megint Tamás serénykedik. De hál’istenek, most csak krumplipaprikás lesz, azt meg nem lehet elrontani, mindenfelé cukkini szerűségekkel. Ott van mellette Péter is, akkor remélem nagyobb baj nem lesz a kajával. Bár azért várjuk ki a végét. Kivártuk és finom lett. Utána mondom meg kellene borotválkozni, de mivel eléggé hullámzott az óceán (2-3 méteres hullámok) ezért erről gyorsan letettem, mivel nem akartam összeszabdalni magamat. Persze előbb utóbb ezt sem lehet megúszni, mint a fürdést sem, kivéve ha szakált növesztesz. Helyette inkább elmentem aludni, mivel éjszakai beosztás megint olyan lesz, mint a múltkor, akkor 2x kell felkelnem. Közben kiderült, hogy mégiscsak működik a kapcsolattartás emaillel, mert Editnek írtam egy emailt és vissza is jött válasz. Hurrá, legalább ez megoldódott, mivel az elején úgy tűnt, hogy csak kifelé tudunk kommunikálni, de válaszolt nem fogunk kapni. Vagy csak Imre részéről volt egy csel, hogy ne beszélgessünk sokat az otthoniakkal, inkább figyeljünk az itteni dolgokra. Így csak nem tudunk elszakadni teljesen otthoniaktól, meg a munkától. Megbeszéltem Edittel, hogy vasárnap hívom, és 2-3 percben eltudják mondani, hogy mi van otthon és Anita meg beszámol arról, hogy mit történt a héten az irodában. Legalább ez működik a hajón.
Elmentem lefeküdni, de aludni nem nagyon lehetett már megint, mert olyan hullámzás volt, hogy amerre csak lehetett gurulni, arra gurult is az ember, miközben a hullámverés és a dübögés aláfestői zeneként szolgált.
Megkezdődött az éjszakai szolgálat. Háromnegyed hold van, a Marsot egyből kiszúrtam a hátunk mögött, elől meg a Vénuszt. Néhány kósza felhőtől eltekintve tiszta az ég és aránylag egyenletesen fúj a szél, bár a sebességünk csak 5-6 csomó között van, ami nem a legjobb. Tegnap este volt olyan, hogy 10 csomó felett száguldoztunk. Imre a kapitány még 2 fokot lejjebb akar menni délre, hogy az időjárás jelentés alapján hátunkba kapjuk a passzát szelet és az majd átfúj bennünket a túloldalra. Addig is legalább a telefonomon sikerült új csúcsot beállítani az egyik játékon. Péter az őrtársam, meg néz egy videót, míg én gépelek itt a semmi közepén, mert nincs más jobb dolgom. De legalább telik az idő…majd utána ismételten egy eseménytelen éjszakai ügyelet…
2022.11.05. (4. nap)
A mai nap az elkezdődött nap. Reggel – na jó 10.00 órakor – amikor felkeltem, Zoli azzal fogadott, hogy fogott két halat. Először azt hittem szívatni akar, de kimentem és tényleg a vödörben ott volt két hal. Na végre. Mondtam neki, hogy vagy reggel, vagy naplementekor kell horgászni, mert napközben mélyebben vannak a halak, ezért nekünk is hosszabb zsinórt kell leengedni. Mindegy gyorsan főztem egy kis virslit, megkentem mustárral összekevert majonézt, majd az egészet belecsomagoltam egy taco lepényben és citromos teát ittam hozzá. Majd kiültem a kormányállásba és ettem egy kis almát. Imre szólt, hogy megpucolja a kifogott halakat. Gyorsan húztam fel vizet, hogy legyen miben megmosni a halakat és a fedélzetet is letakarítottam. A maradékot pedig visszaadtuk az óceánnak. Az Óceán az hálás. Egyszer csak Peti jelzi, hogy itt vannak a delfinek. Végre. Egy csapat delfin ugrált és úszkált kb. 15 percig a hajó körül. Voltak vagy egy tucatnyian. Lehet, hogy a hal maradványra jöttek. Mondjuk ilyen delfineket még nem is láttam. Kicsik voltak, max. 1,5 méteresek vagy kisebbek és barnás, pöttyös volt a hátuk. Aranyosak voltak és gyorsak, ahogyan a 2-3 méteres hullámokat meglovagolták majd 1×2 kiugráltak belőle. Alig, hogy elmentek egy csapat repülőhal rajt is megláttunk, ahogyan szálltak a víz felett. A két kis parti fecske és az albatrosz kitartóan követ bennünket egészen Tenerife óta. Délelőtt még Tamás gyorsan megsütötte a két halat kis pirított fokhagymával. Isteni volt. Végre elkezdődött valami, amiért végül is jöttem. Délután kis edzés a hajó órában, de ma csak ketten csináltuk Tomival, mert Tamás elaludt. Hiába, a kitartás és a fegyelem néha megborul, és nem tudjuk következetesen végig vinni azt, amit elterveztünk.
Mivel nem volt semmi dolgom, ezért elővettem az egyik ügyfelem által adott könyvet, ami a lélek dolgaival foglalkozik és elkezdtem olvasni. Meglátjuk, hogy mennyire tud majd itt lekötni. Közben elkezdtünk beszélni róla, hogy mi legyen vacsorára. Mivel a húst sokáig már nem lehet tartani, ezért a csirke mellett döntöttünk. Tamás már megint valamilyen pesztos csirkét akart csinálni. Hát azt ettem Tenerifén, nem nagyon dobogtatta meg a szívemet. Mondom akkor, hogy inkább én csinálok tejszínes csirkét. Közben találtam egy nagy póréhagymát is, ezért egyértelműen én nyertem, még úgy is, hogy a Tomi laktóz érzékeny, ezért neki valamilyen tablettát kellett bevenni, de akkor ehetett ő is a főztőmből. Oda is rittyentettem egy frankó kis tejszínes, póréhagymás csirkeragut, tagliatelle tésztával. Természetesen amíg főztem, Péter elkezdte felbontani a hajó alját, mert valahol vizet talált. Tele is mert vagy 6 vödröt, Tamás nem győzte kihordani a tengerbe. Mondom a Petinek, hogy bakker honnan van az a víz? Azt mondja nem izguljak, nem sok az. Azért itt az Atlanti óceán közepe táján igenis izgat, hogy honnan jön a víz, mert ha itt elkezdünk merülni, mire értünk jönnek 5x megesznek a cápák. Nagyon nem bízok ebben a hajóban, meg az azt üzemeltető társaságban, ami ugye nem csoda a felszereltségek hiánya miatt.
Zoli még késő délután kihúzta a horgászbotot, hogy megnézzük a csalit és látjuk, hogy a horog hiányzik róla. Mondom ez szép. Így persze, hogy nem fogunk semmit. Valami leette a horgot róla a műcsalit meg itt hagyta nekünk. Pedig ilyenkor naplementekor jönnek a halak. Mondom Zolinak szerelj fel egy másikat, de ő ezt nem akarta megcsinálni, mivel a reggeli két fogás után úgy érezte, hogy kiégett és ezért a csúcson kell abbahagyni. Nem baj, majd én megcsinálom, mivel úgyis én kezdem az esti őrséget hátha fennakad valami. Hát nem…helyette akkor inkább megnézek valamilyen filmet, mondjuk a cápa kettőt…
2022.11.06. (5. nap)
A mai nap a szokásos tevékenységekkel kezdődött. Mivel megváltozott a beosztások ideje, ezért korábban ébredtem fel, mint 10.00 óra, ezért még nem reggelizett meg mindenki. Zoli pont tükörtojást csinált baconnal. Ezért én is kedved kaptam a tojáshoz. Gyorsan megpucoltam a hagymát, kis kolbászt szeltem, mivel közben Péter is felébredt, ezért 2 főre készítettem a reggelit. Utána csak néztem ki a fejemből, meg Imrével egy kis filozófiai, vallástudományi beszélgetést folytattunk. Mivel más dolgom nem volt, ezért a drága pénzen vásárolt csalit és damilt felszereltem és bedobtam a vízbe, hogy mondom hadd úszón, talán valami ráakad. Igen rá is akadt, a másik horgászbot zsinórja. Mert miközben nem figyeltem Zoli is bedobta a saját botját és a két zsinór keresztezte egymást. Kösz, mondom, most mi a faszt csináljak? Úgy összegabalyodott a két zsinór, hogy öröm volt nézni. Na, akkor fogjunk hozzá és bogozzuk ki. Csak szerény két órát töltöttünk el vele, de erőfeszítéseinket siker koronázta és megoldottuk a feladatot, bár 2x is előfordult, hogy türelmemet vesztettem a káoszt látván és eldöntöttem, hogy azt csinálom, mint Nagy Sándor a gordiuszi csomóval, de végül is arra nem került sor. Ennek ellenére a drága 26 eurós csalit a Zoli így is elvesztette, mert miután visszaengedtük a zsinórt, valami leszakította a végéről. Erről ennyit. Viszont cserében szépen leégett a karom és az arcom, mert a kibogozást a napon kellett csinálni. Mivel már dél is elmúlt, szóltam Tamásnak, hogy edzés. A mai napot a Tomi hagyta ki, mert megint nem érezte jól magát. Mondjuk én sem voltam a helyzet magaslatán, de Tamással azért végig toltuk az edzést. Utána egy kis csoki evés, szunyókálás és olvasás a szokásos menetrend. Később kipróbáltam, hogy hogyan megy a mosás, de nem mertem tengervízzel próbálkozni még, bár már a mosogatás napok óta azzal megy. A lényeg az, hogy a pólóm kicsit koszosabb lett, de az zoknik és a gatyák rendben kitisztultak. Igaz, ebben a meleg, sós és párás időben egyáltalán nem szoktunk izzadni és mivel a mozgásunk is eléggé le van korlátozva, ezért nem is igazán büdösödünk. Sőt igazat véve, nem is szoktunk büdösek lenni.
Ma sikerült a családdal is beszélni telefonon, úgyhogy otthon minden rendben, csak a lányom panaszkodott, hogy nem szeretné vinni az irodát, mert elege van. Mondom akkor mi lesz később, ha már most ilyen könnyen feladod? Nem te akartál önállóságot? Hát most itt a lehetőség, és éljél vele. Csak pár perc volt a beszélgetés, mert nem akartam Imrének a perc idejét csökkenteni és ők neten keresztül amúgy is látják, hogy merre járunk és milyen időnk van. Most éppen a 23. szélességi fokon vagyunk a Zöldfoki szigetek felett és kitartóan haladunk nyugat felé.
Vacsorára palacsintát készítettünk, amit Tamás bekevert, Imre meg megsütötte, mellé pedig húslevest készítettünk. Kénytelenek vagyunk ilyen ételeket enni, mivel ezek a nyomorék halak valahogyan elkerülnek bennünket. Remélem ez a pechszéria nem tart már sokáig és ismét friss halat köszönthetünk az étkező asztalunkon. Ha meg nem jönnek, akkor ideje lesz bevetni a páncélosokat.
Az éjszakai szolgálat szintén eseménytelen és mivel kitartóan közeledünk a telihold idejére és már majdnem egész hold van, az óceánon ilyenkor este is elég jók a látótávolságok.
2022.11.07. (6. nap)
Végre egy olyan éjszaka után vagyunk, amikor nem dübörög ész nélkül a hajó alja az odaverődő hullámoktól. Szép csendes éjszaka volt 8-10 csomós széllel és szépen kifújt hullámokkal. Már vagy két napja pillangó vitorlázattal megyünk és kitartóan haladunk nyugati irányba a célunk felé a Karib térségbe. Lassan elhagyjuk a Zöldfoki Szigetek vonalát és már napok óta hajókat sem láttunk még a radaron sem. A lényeg, hogy ki tudtam rendesen pihenni magamat és ráadásul mire felkeltem Zoli fogott egy halat (egyet meg elengedtek) és a reggeli is tálalva volt. Francia hajó, spanyol zászló alatt, magyar legénységgel és svédasztalos terítékkel. Tiszta Rejtői magasságok. Sok dolgunk a mai nap sem volt, csak a szokásos ügymenet. Ma készítettem egy pár videót is, amint a hosszú, 2 méteres hullámokon ringatózik a hajó. Ilyet azért a tengereken nem nagyon lehet látni, ilyen szép hosszú hullámzást. A halfarkas és a két kis fecske kitartóan követ bennünket. Miközben a kormányosi állásban nézelődtem, hol egy könyvet olvastam, hol az angol nyelvtudásomat mélyítettem, mivel egyre sekélyesebbé vált. Bár itt inkább a spanyolt kellene elsajátítani, de arra jelenleg nem érzek megfelelő késztetést. Délután Tamással letoltuk a szokásos edzést, majd ugyanott folytattam, ahol abbahagytam. Az este közeledtére elkezdünk arról beszélni, hogy mit fogunk csinálni vacsorára. Általában ez szokott lenni a legnagyobb dilemma a hajón, de mivel a cukkini, meg a zöldségek egyre rosszabb állapotban vannak, ezért eldöntöttük, hogy a cukkinit és a répát kisütjük. Mondom akkor hajrá, Tamás megnyerted a konyhát, mert én ezekhez hozzá sem fogok. Szépen megsütötték a cukkinit répa, hagyma és sonkás, sajtos feléttel, illetve hozzá lett sütve a reggel kifogott hal egy kis rizzsel.
Vacsora után Imre egy kis gyakorlati képzést tarott, hogy nehogy túlságosan leüljünk. Azt gyakoroltuk, hogy mit kell csinálni, ha halfogás történik – vagyis megállítjuk a hajót – illetve begyakoroltuk a „reffelést”. (a reffelés a vitorla felületének csökkentése, ha olyan szélerősség támad, amely esetlegesen veszélyeztetti a hajón lévők biztonságát). Az a baj, hogy már annyira elkényelmesedtünk, hogy kicsit rosszul eset a vacsora utáni mozgás. Miután ezen is túlestünk lassan úgyis leszállt az éj, és elkezdődött az éjszakai ügyelet. Ma megint én kezdtem csak most Tamással, mivel megegyeztünk, hogy mindenki lesz mindenkivel. Ez azért jó, mert ilyenkor csak egyszer kell felkelni az éjszaka folyamán, így legalább rendesen ki tudom pihenni magamat.
Az éjszakai szolgálatról? Telihold van és mindent lehet látni. Mondjuk itt a farkasemberektől jelenleg nem kell tartanunk…
2022.11.07. (7.nap)
Nyugodt reggel pihentető éjszaka. Este nem nagyon volt szél, ezért sokat motorral kellett menni, de ez engem nem zavart, viszont most a hátsó kabinban pihenő embereknek nem jött jól. Mivel már kint vagyunk a nyílt óceánon és a Zöldfoki szigetek vonalán is túl vagyunk több mint 2 fokkal, ezért az óceánra jellemző hosszú elnyúlt hullámokon utazunk, mint már írtam. Ezen utazni nagyon jó és kényelmes, valamint nem utolsó látvány, ahogyan az egyik hullámról a másikra mész és miközben lent vagy a hullámvölgyben csak a hullám tetejét látod, míg amire felérsz ellátsz a végtelen messzeségbe. Reggel – jó oké 10.00 órakor – felkelés után csináltam egy kis kakaót. Már napok óta vágytam rá, csak mivel most még nem volt kész reggeli, ezért most volt rá ingerenciám meg is csinálni. A többieknek virslit főztem. Tomi mást akart csinálni, de Imre rászólt, hogy mivel már főztek virslit, akkor azt együk meg. Jogos, mert átnézve az ételkészletünket van egy kis baj. Mintha túlságosan is alul vásároltuk volna magunkat. Még csak az út egyharmadát tettük meg, de már a kajánk fele elfogyott, így a továbbiakban nem nagyon lesz svédasztal, meg egyéb nyalánkságok. Végül is nem egy luxusutazásra jöttünk, hanem egy kalandot akarunk megélni, ahhoz meg nem szükséges a bőséges ellátás. Itt ugye nincs szupermarket vagy egy sziget, ahová beugrunk bevásárolni, mivel a legközelebbi bolt is legalább 800 tengeri mérföldre van és az is visszafelé. Délelőtt végre ismét egy kis látnivaló. Egy 5 fős delfincsalád látogatott meg bennünket és vagy 15 percig velünk úsztak együtt a hullámok hátán. Csodálatos kis teremtmények. Alig mozgatják az úszójukat mégis szinte száguldoznak a habokban a hullámok hátán. Ezek másfajta delfinek voltak, de a méretük itt sem haladta meg a 1,5 métert, viszont pont úgy néztek ki, mint a palackorrú delfinek csak kisebb kiadásban. Kis angol tanulás után Tamással elmentünk edzeni és csodák csodája Zoli is csatlakozni akart hozzánk. Ez a fellángolása kb. 5 percig tartott, mivel az első sorozat fekvőtámasz után, amit végignézett, úgy érezte, hogy ez már neki elég is volt és inkább visszament a horgászbothoz csalit cserélni. Mondjuk jobb is, mert ha ilyen mértékben pusztítjuk a kaját és halat nem fogunk 2 hét után már egymást fogjuk nézni, hogy ki lesz a legjobb falat. Oké ez csak poén volt, mert nem hiszem, hogy a kannibalizmus útjára fogunk lépni, legfeljebb hamarabb elérjük a betervezett -5 kiló súlyvesztességet. A lényeg, hogy víz legyen, az meg van bőven még úgy is, hogy a víztisztitó berendezés a spanyoloknak hála nem működik. Amúgy az is jó, ha minél kevesebbet eszem, mert így, hogy nem reggeliztem, csak egy pohár kakaót ittam, tele vagyok energiával, csak az a baj, hogy itt a hajón ezt nehéz levezetni. Hiába ez a 22-es csapdája.
Edzés után egy kis nyújtás, majd folytattam az olvasást és a tanulást. Imre hozott szektánst, ezért annak a kezelését is szeretném elsajátítani, illetve a VHR szabályrendszerét is be kellene biflázni. Idő van rá bőven. Közben egy kis csokit is nassolok hozzá csak úgy megszokásból. Délután Péter megkérdezte, hogy van-e a laptopomon kártyaolvasó, mert szeretné a GoPro kameráján lévő videókat és képeket lementeni a saját laptopjára, de az övén nincs. Nekem van. 32 Gigabyte anyagot kellett neki átmásolni. Belenéztem és elkezdtem röhögni, mivel több mint valószínű, hogy a kameráját sorozat fotózásra állította be és egy-egy szituáció vagy 10x lett lefotózva. Mondom neki átmásolom, de az anyag 90 %-át ki fogod hajítani, főleg azért, mert rengeteg rosszul és homályosan felvett kép volt közöttük többszörösen ismételve. Közben végül elmondta, hogy miért is volt szüksége a végrehajtói ügyben a tanácsomra, mert neki is volt egy esete. Péterről azért érdemes tudni, hogy nagyon szeret beszélni és nehezen lehet félbeszakítani, mert csak mondja és mondja magától. Most is ez történt, de már az elején kicsit zavaros volt az ügy és már akkor gyanús volt nekem, hogy nem minden úgy van, ahogyan előadja. Mondjuk ezt már régen megszoktam, mert az ügyfelek mindig úgy adják elő a sztorijukat, ahogyan azt ők hallani akarják és ezért az sokszor köszönőviszonyban sincsen a valósággal, vagy erősen elferdíti azokat. De hát a tények azok makacs dolgok igaz Virág elvtárs? Most is ez történt és többször próbáltam közbevágni, de Péter csak mondta a magáét, mire egy pár határozott kérdésre kiderült, hogy nem osztogatnak, hanem fosztogatnak és nem végrehajtó, hanem felszámoló. Nem baj, legalább ezzel is eltelt egy kis idő.
Estefelé kisebb vita alakult ki, arra vonatkozólag, hogy mi legyen vacsorára. Mivel már csak egy adag csirke volt és azt kellett ma megcsinálni, ezért én sima csirkét csináltam volna babbal, de a többiek leszavaztak és curris húst akartak enni. Mondom, akkor hajrá és Tamás megnyerte a konyhát, mert én olyat nem tudok csinálni és nem is nagyon szeretem az indiai kaját. Utána egy kis beszélgetés majd elkezdtük az eseménytelen éjszakai ügyeletet. Mivel közben a szél is megerősödött, ezért az éjszakai alvás megint nem volt olyan nyugodt, mint az elmúlt éjszakák alatt. Tudjátok a szokásos hullámverés és dörömbölés.
2022.11.08. (8. nap)
Ismét eljött egy újabb reggel. Ma Imre csinált rántottát a tegnapi megmaradt virsliből. Hál ’istenek cukkinit nem tett hozzá csak paprikát, így én is tudtam belőle enni. A reggeli után elkezdtünk beszélgetni, hogy mi történik, ha esetlegesen baj érne bennünket ki jönne a segítségünkre. Hát az eredmény a lesújtó volt, ha arról lenne szó, hogy valakinek meg kellene mentenie bennünket, mert nem nagyon lenne, aki értünk jönne, és így sok esélyünk sem lenne a megmenekülésre, mivel a jelenlegi rendszer ebből a szempontból nem a legideálisabb. Na ezért még mérgesebb vagyok a charter cégre, hogy ilyen felszereléssel adták át a hajót nekünk. Arról beszélgetünk, hogy hiába van műholdas adóvevőnk és helymeghatározó berendezésünk, mivel a parti vizektől eléggé távolt kerültünk, ezért a parti őrség biztosan nem fog a segítségünkre jönni, hanem a közelünkben lévő hajókat irányítanák felénk. Azok meg van elindulnának felénk vagy nem és ha el is jönnének ebbe az irányba nem biztos, hogy keresnének. Tovább fokozva, és ha még keresnének is, nem biztos, hogy meg is találnának. Egy 44 lábas katamaránt nagyon nehéz megtalálni és meglátni ekkora területen, főleg, ha erős hullámzás van. A mentőcsónakra már nem is igen kell gondolni. Nem is értem, hogy a Tomb Raiderben Angelina Joliet hogyan találták meg úgy, hogy csak egy uszadékfán kapaszkodott. Ezek után kicsit arról is beszéltünk, hogy mekkora problémák vannak az országban és milyen károkat okoz a jelenlegi rezsim. Ezt leginkább az olyan emberek tudják világosan látni, akik sokat utaznak és a saját szemükkel látják és tapasztalják meg, hogy valójában milyen is a világ legjobb helyén lakni és milyen rossz a hanyatló nyugaton. Vajon hol is hallottam már ezt? Ja, megvan a 60-70 években a kommunisták is ezt harsogták és láttuk mi lett a vége. A direktíva ugyanaz csak most másként csomagolják a tudjuk, hogy kik.
Megint kijött rajtam a lázadó énem, de ne csodálkozunk, mert a nap nagy részében amikor nem edzettem, vagy ettem, akkor a munkám során írt beadványaimat olvastam, főleg azokat, amelyek aktuálisak. Ezek nagyrészében pont olyan dolgokat írtam le és olyan eljárások ellen lépek fel, amelyek ellen egész életemben küzdöttem. Nagyrészt olyan csinovnyik szemléletű emberek által kreált ügyek, akik az adott kizsákmányoló rendszert kiszolgálják legyen az bármilyen rangú rendű emberke. Most is van ilyen ügyem nem is egy és ilyenkor ki szokott belőlem jönni az állat, és nem ismerek se istent se embert, mert egyáltalán nem is érdekel, hogy ki az illető csak az jár a fejemben, hogyan lehet eltűntetni vagy eltaposni az adott pozícióból, mert ez által biztosan jobb lesz a többségi társadalomnak, ha eltűnik a balfenéken.
Sajnos hal sehol, pedig folyamatosan áldozzunk az óceánnak hátha visszaad valamit, de eddig ennek nem sok jelét láttuk. Estefelé kiderült, hogy csak én kapom meg a konyhát, ezért hozzá is láttam a vacsora elkészítéséhez. A maradék darálthúst felhasználva ismételten elkészítettem egy frankó babos, kukoricás mexikói kaját. Péter mondta is, hogyha olyan jó ügyvéd vagyok, mint ahogyan főzők, akkor felfogadna, mert szakácsnak felvenne. Mondom Péter: Jobb vagyok….
Vacsora végeztével – mivel lassan itt az éjszakai ügyelet kezdete – beültem, vagyis inkább álltam a kormányállásba és elkezdtem zenét hallgatni. Az elmúlt napokban nem is hallgattam zenét, pedig imádom a jó muzsikát. Ez a mostani ingerencia onnan jött, hogy Imre a telefonján hallgat régi zenéket és ezért én is kedvet kaptam rá. Be a fülhallgatót és hajrá, végig „danceltem” kb. 1 órát a közben megérkező a ügyeletes társam Tamás biztos hülyének nézett, de hát kellett egy kis mozgás és hangulat.
Most pedig elkezdek egy filmet is megnézni a szép holdvilágban, ha már nem aludhatok.
2022.11.09. (9. nap)
Reggel mire felkeltünk, Zoli ismét fogott egy halat. Ez pont jól jött, mivel élelmiszereink nagyrészét már feléltük és itt az óceán közepén bajosan tudjuk készleteinket feltölteni. Közös reggeli után a szokásos semmitevés, olvasás és alvás töltötte ki. A mai napra semmiféle nagy dolgot nem tudok megemlíteni, csak annyit, hogy mivel pont egy szélcsendes zónában vagyunk, ezért egész nap motorral voltunk kénytelenek menni és a vitorlákat behúztuk. Árnyék nem volt az első fedélzeten, ezért a mai edzés el is maradt, mivel egyre délebben vagyunk és a hőmérséklet is ehhez igazodik. Nem hiszem, hogy egészséges lett volna a tűző napon edzést tartani. Helyette inkább napoztam és többször lemostam magam a hajó hátuljában az óceán vízével. Mondjuk Imre említette, ha fürödni akarunk megáll, de valahogyan senkinek sem akaródzott az 5000 méter mély óceánban fürödni. Ki tudja, hogy mi van alattunk. Amúgy ennek ellenére nagyon tetszik az óceán ezen arca, mert szép kék a víz és az elnyújtott 2 méteres hullámok olyanok mintha a hullámzó prérin mennénk, csak nem zöld, hanem kék színű az egész táj. Ezért a látványért amúgy érdemes ide kijönni az óceánra, mivel ez a fajta hullámzás az óceán sajátja, amit a tengereken és a part menti vizeken nem lehet látni.
Mivel a motorral max. 5 csomóval tudunk menni, ezért a mai teljesítményünk elmarad az átlagtól, mivel így csak 120 mérföldet tudunk teljesíteni, ami kevesebb az átlagban számolt 150 mérföldnél. Tegnap ráadásul útvonalat módosítottunk, mivel délebbre kellett jönnünk, mert az időjárás jelentés alapján csak lejjebb található az a passzátszél, amellyel jó sebességet tudunk elérni és amely majd átrepít bennünket a Karib térségbe. A végcél ugye Kuba, de előtte Imre tervezett egy megállót a Turks – és Caicos szigeteken, de ez már a múlt. Mivel ennyire le kellett jönnünk a 20. szélességi fokra, ezért az első megálló elvileg Antiqua lesz, ha isten is és a szél is úgy akarja. Ezzel legalább 600 tengeri mérföldet megtakarítunk. Őszintén mondva, nem mondhatnám, hogy nem örülök neki, hogy hamarabb lesz megálló, mert így legalább 3-4 nappal korábban fogunk szárazföldet érezni és látni. Mert 20 nap után az óceánon, már minden nap számít.
Mint ismeretes a hajónak a víztisztitó berendezése nem működik, ezért ott spórolunk az édes vízzel, ahol tudunk. Már kezdetek óta tengervízzel mosogatunk és a ruhák mosását is azzal végezzük. Bár még van tiszta ruhám, azért mosok én is, mivel nem szerettem a sok szennyest. Bár most nagy szél nincs, ami gyorsan megszárítaná, de a meleg napfény helyette pótolja ezt a feladatot.
Vacsorára felhasználjuk az utolsó darálthús adagunkat. Imre készíti el a vacsorát, amely ismét mexikói lesz, csak most nem tésztával, hanem taco lepénnyel eszük meg. Ma, mivel ismét egy időzónát átléptünk, ezért az éjszakai szolgálat is 1 órával később kezdjük el. Ha az otthoni időt nézzük, ahhoz még hozzá kell adni 2 órát. Mire Kubába érünk ez az érték már 6 órára fog módosulni, úgyhogy van még hová hajóznunk.
2022.11.10. (10. nap)
A mai napról nem tudok sokat írni és másnap írom, ezért nem is nagyon emlékszem az ezen a napon történtekre. Mivel semmi szél nem volt és már a 20 szélességi fokon vagyunk a nap eléggé melegen süt. A szél hiánya miatt a vitorlák sincsenek felhúzva, ezért árnyék csak a Cockpiten van, illetve a kabinokban. Egész nap csak lustálkodunk és pihenünk, és mivel árnyék sincsen, ezért a mai edzést kihagyom. Tamás „hasazott” egyet, de én nem csatlakoztam, mivel nem éreztem valami jól magamat egész nap. Több mint valószínű, hogy egy kis napszúrást kaptam, ezért inkább pihentem és sok folyadékot ittam.
Keveset is szoktam enni ezért, ha nem is látványosan, de már veszitek némi felesleget a zsírpárnáimból. Estefelé kiülök a hajó orrába és a naplementében gyönyörködöm, miközben elmélázok gondolataim között. Végül is ezért jöttem, hogy kiélvezem azt a látványt, amire azért – valljuk be őszintén – nem mindenkinek van lehetősége. Köszönöm Istenem, hogy nekem ez megadatott.
2022.11.11. (11. nap)
A mai nap a munka és a meglepetések napja lett. Most már mindenki úgy időzíti a felkelést, hogy 10.00.-ra a reggelire mindenki ott legyen az asztalnál. Ma virslit toltunk a maradék paprikával. Mostanra minden olyan étel és zöldség elfogyott, ami meg tud romlani vagy száradni. Már csak néhány paradicsom és narancs van tartalékban, ezért lassan át kell állnunk a konzerv és a tészta kombóra, kivéve, ha lesz hal. Mondjuk reggel Zoli megint fogott egy halat, így a tegnapi fogással együtt már ki jön a vacsora 6 főre. Az a baj, hogy csak reggelenként van kapás és fogás, utána egész nap semmi és mivel Zoliék akkor vannak szolgálatban, így övé a fogás dicsősége. Reggeli után Imre és Zoli elkezdték a kannákból a gázolajat a tartályba átfejni, hogy inkább a tartályban legyen, mint a kannákban. Menetközben a gázpalackot is kicserélte a Zoli, mivel úgy is egy helyen vannak és ha már ki lett pakolva az előtte lévő rész, akkor már leszedte a takarólemezt, ami a gázpalack előtt volt felcsavarozva. Gázzal marha jól állunk, mivel még csak most lett leszerelve az a palack, ami még Mallorcáról lett hozva és még az sem volt üres.
Közben én kormányállásban ültem, de mondom már én is előre megyek, hogy mit csinálnak ennyi ideig a többiek. Látom, hogy az orrból próbálják a tartalék vitorlákat kiszedni. Kérdésemre elmondta az Imi, hogy bőszeles vitorlát keresnek, de eddig csak tartalék Génua-t és Grószt találtak. A vitorlák a hajóorrában az úgynevezett koporsó alatt volt bepréselve, ahonnan csak nagy nehézségek árán és némi daruzás segítségével tudtuk csak kiemelni a becsomagolt vitorlákat, hogy találjunk olyat, amilyet szerettünk volna. És akkor jött a bomba meglepetés!!!
Ahogyan emeljük ki a vitorlát, egyszer csak feltűnik egy pár bicikligumi és műanyag vödör. Mondom mit keresnek ezek itt? Miközben egyre jobban jött ki a zsák, akkor látjuk, hogy a hajó orrában befóliázott üvegek és kocsigumik vannak, amelyek közül paradicsom és egyéb konzervek gurulnak ki. Na, mondjuk bizonyára Kubába küldik a többieknek Európából, mivel tudjuk, hogy ott hiány van ilyenekből. Miközben kivesszük a zsákot és kibontjuk vitorla helyett egy pár nutellás üveg gurul ki. Bakker, akkor nézzük, hogy ez több mint valószínű, hogy csempészáru, amit velünk akartak bevitetni az országba. Ekkor már kicsit idegesek lettünk, mert nem tudhattuk, hogy mi van még a hajón, amiről nem is tudunk. Megnéztük a másik orr részt is, és az is tele volt csempészáruval. Imi mondta, hogy pakoljuk vissza az egészet. Mondom ez így biztosan nem lesz jó, mivel a pofátlanságnak is van határa. Ez egy chartel hajó, amiért mi sok pénzt fizettünk – ráadásul elég szerény felszereléssel meg hiányzó berendezéssel – és még a tudtunkon kívül pluszban keresni is akarnak rajtunk úgy, hogy azt sem tudjuk milyen tiltott árut rejtettek el még a hajóban?
Úgyhogy ezután az lesz, hogy szépen kipakolunk mindent és átvizsgáljuk az egész rakományt. Ami olyan azt szépen kipakoljuk a többi közé, ami meg túlságosan meleg, azt meg kidobjuk a hajóból. Én biztosan nem fogom elvinni a balhét. Megérjük, mert mindnyájan éltünk a rendszerváltás előtt és tudjuk, hogy milyen a hiánygazdaság, de azért ne a mi kontónkra akarjon valaki meggazdagodni, úgy hogy mi még csak nem is tudtunk róla. Mondjunk nem Európából fognak kábítószert átcsempészni Kubába – fordítottan viszont igen – de azért az ördög nem alszik. A lényeg az, hogy legalább a készleteinket szépen fel tudjuk tölteni, ha már úgyis kicsit alulra vásároltuk magunkat. Az biztos, hogy nem fogok fukarkodni ezután a szappannal és a csokis krémmel.
Mivel Las Palmasból így is kicsit túlterhelve indultunk el, ezért csak örültünk, hogy fogy az üzemanyag és a víz, ezáltal egyre könnyebbek leszünk. Pár nappal ezelőtt, például az orrból – vagyis a koporsó részből – az összes vizet hátra vittük, hogy ne legyen orrnehéz a hajó és jobban tudjon siklani. Erre kiderül, hogy tele vagyunk plusz súlytömeggel, ami ráadásul a hajóorrában van elhelyezve. Remélem tényleg csak gumiabroncsok és élelmiszerek, valamint tisztálkodási eszközök, mert ha komolyabb cucc is lesz, biztosan pofán fogom vágni azt a köcsögöt, aki ezt kitervelte mihelyt kikötünk. Úgy érzem magam, mint az idióta kis turista csajok, akik Dél- Amerikából úgy csempészték át a táskájukban a kábítószert a 70-80-as években, hogy nem is tudták mi van a táskájukban csak a kezébe nyomta az egyik újdonsült „barátjuk” a vámellenőrzés előtt. Amikor meg lebuktak a csávónak se híre se hamva nem volt, a kiscsajokat meg lecsukták, mint a bazári majmokat. Na, mindegy erről még lesz mit olvasni az biztos.
Este vacsora, Tamás megsütötte a halakat, tepsibe krumplit sütöttünk hozzá, majd elkezdődött ismét egy éjszakai szolgálat.
2022. 11. 12. (12. nap)
A mai napról túl sok jót nem tudok elmondani, maximum annyit, hogy nagyjából ráfordultunk a sztrádára, ami majd a Karib térségbe visz bennünket a passzát szél segítségével. Nappal a szokásos semmitevés és olvasás. Mivel csak egy könyvet hoztam magammal, amit meg már kiolvastam, ezért széjjel néztem, hogy mit lehetne olvadni. A hajós könyvekhez nem nagyon fűlött a fogam, a regények meg nem nagyon érdekeltek. Közben kiderült, hogy Zolinak van Kindle olvasója, ezért azonnal rácsaptam és találtam rajta egy pár jó könyvet. Például Rejtő Jenő és Bödöcs Tibor könyveket. Sajnos az utóbbi években nem nagyon volt sem türelmem se időm – na jó türelmem – egész könyveket elolvasni, meg nagyon nehéz jó könyvet találni, mert már manapság mindenki ír, de ez is olyan mint előadást tartani, hosszú tanulási folyamat és tehetség is kell hozzá. Du. edzés, majd vacsora, amelyet Imi készített rakott krumpli volt hagymával. Igen tudom, hogy a rakott krumplihoz nem szoktam hagymát tenni, de szerintem finom volt és adott neki egy kis plusz ízt.
Este ismételten elkezdődött egy újabb szolgálat. Mivel a szél egyre jobban elkezdett erősödni, ezért a kötélzetet előkészítettük reffeléshez, ha esetlegesen szükség lesz rá és a Génuát pedig behúztuk. Csináltam egy pár felvételt arról, ahogyan szemben az egyik oldalon a tisztán látszó naplemente mellette pedig 60 fokkal vihar van. Ez bennünket is óvatosságra intett, mivel körülöttünk mindenhol felhők gyülekeztek. Alig végeztünk vele, megindult a szél erősödése. Hát mit ne mondjak nem éppen a komfort zónámon belülinek éreztem az aktuális állapotot. Képzelt el, hogy a felhők miatt semmi fény, ezért csak a hajó lámpáit láttod a 30-35 csomós széllökések mellett és csak száguldasz a nagy semmiben 3-4 méteres hullámok között. Ráadásul ez egész éjszaka kitartott ezért a hullámverés és széllökések miatt semmit nem tudtam aludni a két szolgálat között. A hajnali szolgálatban legalább valamit lehetett látni a nagy szürkeségben, de abban sem volt köszönet. Azért annyiban jó volt, hogy begyűjtöttünk egy pár repülőhalat, ami majd jó lesz vacsorára.
2022.11.13. (13. nap)
A mai napot nem fogom a szívembe zárni és a charter cég teljesen leírta magát nálam. Olyan 08.30 körül felébredtem és láttom, hogy tiszta szürke minden és hallani a szél zúgását. Kimegyek és az alábbi látvány fogadott. Tamás a kormányállásban Zoli és Imre a bal hátsó motortérből meri ki a vizet vödörrel. Na, gondoltam, hogy van egy kis baj. Kiderült, hogy KURVA NAGY BAJ VAN! A bal oldali motortér teljesen víz alá került és a motor működésképtelenné vált. És mindez a 13. napon, amikor az Atlanti Óceán közepén vagyunk távol mindenkitől. Először azt hittük, hogy a nagy hullámzás miatt valahol becsapott a víz, de közben kiderült, hogy sokkal nagyobb a probléma. Zoli és Imre 2 órás vödörrel történő vízmerése alatt sem csökkent a vízszint, pedig egy elektromos csavarbehúzóra szerelt szivattyúval is szivattyúztuk a vizet, de csak addig, amig az akkumulátor le nem merült. Kiderült, hogy a hajón nincsen kézipumpa. Agyamat elhajítottam rögtön. Ekkor mondtam, ha partot érünk valaha, biztos pofán fogom vágni a cég képviselőjét és e mellett nem fogok elmenni szó nélkül az is biztos. Ez a tetves banda szó szerint veszélyeztetti az életünket. Nem elég, hogy egy alul felszerelt hajót adnak drága pénzen bérbe, de még a gányolásukkal veszélybe sodorják az életünket. Ez kalandnak indult, de már lassan igazi túlélő túrává válik.
Kiderült, hogy a motorokat újra generálozták és a visszaszerelésnél ugyanazt a gumigyűrűt tették vissza, ahol a hajtás kimegy a hajótestből, mint ami már benne volt, mivel gondolom úgy ítélték meg, hogy jó lesz az még, vagy az újat zsebre vágták, majd a régi kopottat visszaszerelték. Hát nem lett jó. Na, ott ömlött be a víz egy ujjnyi vastag résen. Nekünk meg se víz pumpánk, se motorunk és a legközelebbi szárazföld is 12 napnyi hajóútra volt tőlünk. Ilyenkor a ACR versenyen már nyomják a pam pam-ot és elhagyják a hajót mivel vészhelyzet van. Igen, csak nekünk erre nincs lehetőségünk, mert közel-távol sehol senki csak a nagy víz.
Imi kitalálta, hogy szerencsére napokkal ezelőtt kiürítettük az összes műanyag kannából az üzemanyagot, és azokat valamint az összes Bólyát a motortérbe gyömöszöltük, hogy kitöltsük a tért és ezáltal egy olyan felhajtóerőt generáljunk, ami megakadályozza, hogy a hajó elsüllyedjen. Egyelőre erőfeszítésünket siker koronázta, mivel a vízszint nem emelkedik tovább a tenger szintjénél és így aránylag biztonságban vagyunk, ha azt biztonságnak lehet nevezni, hogy az Atlanti Óceán közepén vagyunk egy rosszul felszerelt lyukas hajóval és közben 25 csomós szélben lavírozzunk a 3-4 méteres hullámok között. De legalább a nap kisütött.
Ráadásul ma hívtam a családomat, mert ilyenkor szoktam velük beszélni pár percet. Biztos, hogy nem mondom el nekik, hogy milyen állapotok vannak, hanem csak röviden elmondom, hogy minden oké. Amúgy ők látnak bennünket, hogy hol járunk és milyen időjárás van errefelé. Nem akartam őket feleslegesen idegesíteni elég, ha én ideges vagyok. Bár Imi megnyugtatott, hogy aránylag biztonságban vagyunk, mivel ez a technika egy bevett szokás. Mondom majd akkor, amikor már kikötöttünk az első szigeten, mert egy ilyen hajóval nem szívesen utaznék tovább és nem nagyon szeretnék vele viharba kerülni.
Este vacsorára Imi palacsintát sütött a húsleves mellé.
Úgyhogy így elkezdődött a pokol 10 vagy 12 napja….
2022.11.14. (14. nap, pokol 1.)
Az éjszakai szolgálat alatt nem tapasztaltam különösebb problémát a sebességünk 4-8 csomó között változott. Ha így haladunk akár 9 nap alatt is elérhetjük az első szigetet, ahol majd kijavíttatjuk a rést.
Reggel kicsit korábban ébredén, gyorsan kimegyek, hogy lássam, hogy minden rendben van-e. Zoli és Imre voltak fent és beszélgettünk egy kicsit a kialakult helyzetről és annak megoldásáról. Én a nyilvánosság mellett kardoskodtam, mivel nem szeretném, hogyha ezt a helyzetet a szőnyeg alá söpörnénk, mivel itt azért az életünkkel játszik a cég, aki a hajó tulajdonosa, de Imi nem nagyon akar botrányt. Én viszont igen, mert nem szerettem az ilyen visszaéléseket.
Utána reggelit csináltam, majd egész nap inkább csak feküdtem és pihentem. A sebességünk nagyon jó, mivel olyan 5 és 7 csomó között van, pedig a szél csak 10-15 csomó között fúj, viszont itt sokkal intenzívebb a hullámzás, mint az utunk első szakaszán. Itt 3-4 méteres hullámzás között halad a hajó, és az óceán igazi arcát lehet látni. Nem semmi látvány, amikor a hajónál magasabb hullámok jönnek a hátad mögött és felemelve a hajó hátulját átmennek alatta. Hiába veszem fel videóra ezt a látványt nem tudja visszaadni egy film sem, ezt élőben kell látni.
Mivel nappal alig eszik a csapat, az étkezés súlypontja leginkább estére esik. Ma ismét Imi akart alkotni, ezért nappal begyúrta a tésztát és hagyta kelni, mivel vacsorára pizzát szeretett volna enni. Én annyira nem vagyok híve az esti zabálásnak, ezért délutáni edzés után csináltam egy kis instant levest és azzal jól is laktam. Azért az sem semmi, amikor egy imbolygó hajón edzeni próbálsz, de hát a muszáj nagy úr.
A mai napon elvesztettük az utolsó vödrünket is. Az előzőt pár nappal ezelőtt Péter ejtette a tengerbe a mai vödröt pedig Imre küldte a hullámsírba. Ugyanis annyira gyorsan halad a hajó, hogy amikor a hátsó részen akarsz vizet meríteni és hirtelen megtelik vízzel, olyan erővel ránt lefelé, hogy nagyon oda kell figyelni erre. Mint látjuk nem mindig sikerült. Így újabb probléma keletkezett, amit meg kell oldani, mivel a mosogatáshoz víz kell. Ugyanis a szivattyúval hiába próbálkoztunk nem működött, mivel a hajó sebessége miatt nem tudta a vizet felszívni, ezért most már ha vizet akarunk, akkor le kell lassítani, ami azért nem olyan jó hír, mivel már 2 hete a hajón vagyunk és szeretnénk végre kikötni. Ha minden jól megy, akkor jövőhét szerdán elérjük az első szigetet, ahol kikötünk és megpróbáljuk megoldani a problémáinkat.
Estére kiderült, hogy Tomi rossz hírt kapott. Meghalt az édesanyja. Nem tudom, hogy mit érezhetett, de biztosan nem lehet kellemes, hogy itt van egy hajón és addig míg ki nem kötünk, nem tud semmit sem tenni. Eddig sem volt a csapat legerősen tagja, de így végképp elvesztettük és ezáltan csapatunk is meggyengült.
Az esti szolgálat során figyelmesek lettünk egy fényre a horizonton. Egy hajó fényei voltak, amely merőlegesen halad előttünk. Már napok óta semmiféle jelet sem láttunk és itt az óceán közepén futunk össze eggyel. Mondjuk jelet nem adott, de gondolom egy teherhajó lehetett, akinek a legénysége tök részegen hevert a kormányállásban és basznak a világra. Ezért folyamatosan figyelemmel kísértük a menetüket, mert azért szép lenne, hogy az egész óceánon közel-távol senki és mi meg itt összeütközünk, mert az idióták nem figyelnek.
2022.11.15. (15. nap, pokol 2.)
Ma megtörtént végre az, amire már régen vágytam. Szépen haladunk célunk felé. Reggel felkelésnél már Tamás edzett Zoli és Imi fent olvasott. Felmentem és megkérdeztem, mit akarnak reggelizni. Mivel volt konzerv virsli, ezért azt feltettem főni a teavíz mellé. Pontosan 10.00 órakor tálaltam a reggelit, bár Tamás és Tomi is azt mondta, hogy ők nem kérnek. Na bakker, akkor minek főztem annyit? Mindegy Péter is mindjárt felkel, és ő úgyis betermeli a maradékot. Reggeli után kis beszélgetés a szalonban, ahol mondtam Zolinak, hogy miért nem megy ki a fedélzetre, – ahol Péter éppen előadást tartott – és szívja magába a tudományt. Egyszer csak nagy mozgolódás és Zoli hangját hallom. Először azt hallottam, hogy cápa, de végül is annál sokkal érdekesebb dologra bukkantunk.
Ekkora szerencsénk nem lehetett. Mekkora az esélye annak, hogy itt az Atlanti Óceán közepén alig tőlünk 50 méterre 5 vagy 6 alvó bálnával találkozunk? Onnan tudtuk, hogy alszanak, mivel egyhelyben lebegett az egész csapat, csak néha fújták ki a levegőt és ezt a vízoszlopot pillantotta meg Zoli. Az óceán közepén tőlünk pár méterre, ahogyan haladtunk a célunk felé. Mondjuk az is szerencse, hogy nem éjjel találkoztunk velük és nem úgy, hogy pont az utunkban aludnak, mert abból komoly problémáink is lehettek volna. Egy megijedt, hirtelen felriasztott bálna csapat eléggé látható sérülést és veszélyt tudtak volna okozni nekünk vagy a hajónak. De úgy látszik Fortuna kegyel bennünket. Mondjuk ez már ránk is fér, ennyi műszaki hiba után. Ameddig elhaladtunk mellettünk kattogtak a fényképezőgépek (oké ez kicsit nagyképűen hangzott, mivel csak telefonokkal fotóztunk) és jó pár videót és képet sikerült készíteni róluk, bár az élő képet nem adja vissza úgysem. Eddig én is csak egyszer találkoztam bálnákkal még az Adrián pár éve az Albán partoknál.
A szerencséhez hozzá kell tennem, hogyha mondjuk 300 méterre vagy távolabb lettek volna a bálnák, akkor egyáltalán nem vettük volna észre őket, vagy ha Zoli nem megy ki nézelődni a hajó oldalához, akkor simán elmentünk volna mellettük. Itt az óceánon, 3-4 méteres hullámok között észrevenni valamit, amely kicsit is távol van, elég nehéz.
Már napok óta nem tudunk halat fogni, az utolsó halfogás is éjszakai szolgálathoz kötődik, amikor begyűjtöttem 3 repülőhalat, akik a fedélzetre estek éjszaka közepén. Tegnapelőtt délelőtt valami leszakította a csalikat és el is vitte magával és azóta semmi. Estére ismét Tamás volt a főszakács és krumplipaprikást csinált a reggel megmaradt virsliket is hozzáadva. Jól sikerült neki, ezért ki is neveztem gyorsan főszakácsnak. Igaz a krumplit nekem kellett pucolni, de hát ez van.
Az éjszakai szolgálatban az utálom, hogy az első szakasznál semmit nem lehet látni addig, amíg a hold fel nem kel. Mondjuk, ha felhős az éj, akkor teljesen mindegy, mert akkor a hold sem segít. Mivel eléggé élesen kell haladnunk, ugyanis hátszél van – bőszeles vitorlánk meg nincs – valamint a fok vitorlát is beszoktuk húzni, mivel mindig belobog, ezért inkább hátrálna bennünket. – Igen miért nem megyünk pillangóban? – teszik fel a kérdést a nagy balatoni vitorlázok vagy azok, akik legalább már egyszer elindultak versenyen az Adrián és vérbeli tengerészek. Nekik válaszolva azért, mert a szél gyakran kicsit megviccel bennünket és nem ad annyi többletet a fokvitorla, mint ami baj van vele. Főleg éjszaka. Este még azt is bírom, amikor a Nagyvitorla befordul és kiesik az automatából és újra kell korrigálni az egészet a töksötétben, amikor hirtelen azt sem tudod, hogy merre vagy arccal északnak.
A lényeg az, hogy rendületlenül haladunk célunk felé és reményeink szerint 8 nap alatt el is érjük a kikötőt.
2022. 11. 16. (16. nap pokol 3.)
A mai nap fénypontja az volt, hogy ismét meglátogatott bennünket egy csapat delfin. Mondjuk amilyen gyorsan jöttek olyan gyorsan el is mentek. Azok a barnás, pöttyös kis delfin csapat volt, amelyet legelőször is láttam, csak ilyen fajta delfinnel nem találkoztam még ezért nem tudom megnevezni őket. Delfinek és kész.
Ma ismét láttam egy albatroszt vagy halfarkast, csak azt nem tudom, hogy ez ugyanaz, ami már Tenerife óta követ bennünket vagy ez már a Karib térségből jött elénk, bár szerény véleményem szerint ez még mindig a Tenerifés madárka. Gondolom átjön velünk az óceánon.
A mai napról sokkal többet nem nagyon lehet elmondani, talán csak annyit, hogy úgy látszik Tomi összeszedte magát és ismét hadrendbe tud állni. A szokásos délutáni edzés majd alvás, utána egy leves elkészítése. Nem tudom, hogy a spanyolok mit tettek ebbe az instant levesbe, de nekem nagyon bejön. Otthon rá sem nézek az ilyen gyors zacskós levesekre, de itt ez nagyon ízlik. Mondjuk nem is zacskóban van, hanem műanyag pohárban tésztával együtt, amire ráönti az ember a forró vizet és 3 perc alatt készen van és ízlésesen fűszeres. Remélem majd otthon is lehet ilyet kapni, mert legalább elősegíti a fogyókúrámat, mert itt csak azért tudok fogyni, mivel betartom, hogy egyszerre csak nagyon keveset eszek, így hiába a mozgásszegény környezet, attól még kevesebb kalóriát viszek be, mint amit felhasználok.
Mondjuk a mai produkcióhoz az is hozzátartozik, hogy Péter – gondolom unalmában – azzal a flakon wd-40-essel amivel Imi a szerszámkését olajozta és pucolta, előre ment és a vitorlarúdnál és az Albánál mindent befújt, de úgy, hogy csak úgy szállt az olaj a hajófedélzetére. Úgy kellett rászólni, hogy nyugodjon már le, és a kifolyt olajat törölje fel, mert amit ráfújt, az legalább 5 hajó megolajozásához elég lett volna. Én is nagyon örültem, amikor délután az edzés közben – amikor a TRX kötelet erősítettem fel az árbocrúdra –fekete olajos lett a kezem. Ezért veszélyes ez a semmitevés, mert az ember unalmában minden hülyeséget kitalál. Mindig is mondtam, hogy a sitten sem a hely, amit el kell viselni, hanem a körületed lévő embereket, akikkel össze vagy zárva kis helyen. Csak az a baj, hogy itt még a napi 1 órás sétám sincs meg. Zolival is éppen arról beszéltünk, hogyha Antiquába érünk, azonnal megyünk egy jót sétálni. Keresztül fogom sétálom a szigetet, ugyanis úgysem olyan nagy.
Az esti szolgálat elég nyugis, mivel motorral megyünk szinte egész nap, mert annyira gyenge szél van, hogy nem haladunk vele előre. Ilyenkor szoktam feltenni magamnak a kérdést, hogy mi a jó, a nagy szél, amely visz előre, de éjszaka nem a legkellemesebb állapotot idézi elő, vagy a gyenge nyugodt szél, amely semmi problémát nem okoz, viszont a hajót sem hajtja előre megfelelő sebességgel. Egyezünk meg abban, hogy a köztes megoldás a legjobb.
2022.11.17. (17. nap pokol 4.)
A mai nap kicsit döcögősen indult, de utána a végén csak felgyorsultak az események. Nagy nehezen felkeltem 10.00 óra körül, de reggeli sehol. Nem mintha én éhes lettem volna, csak mindenki várt, ezért gyorsan kihajítottam a hideg kaját az asztalra és aki akar egyen, mert én úgyis kakaót akartam reggelizni, azt meg magamnak kell megcsinálni.
Mivel egész éjszaka ment a motor, ugyanis szél szinte semmi, ezért reggel a kis szellővel a fokvitorlát is kihúzták a többiek, amikor utolért bennünket egy kisebb zivatar. Érdekes volt, de mivel már lassan a Karib térségben vagyunk ezért ezek a kis zivatarok sokszor megfognak zavarni bennünket az elkövetkező időszakban. Kb. negyedórás zápor és ment tovább. Mivel reggeliztem és a kakaómat szürcsöltem, ezért a szalon ablakából néztem, hogy a fokvitorla lebeg. Mondom, nem akarok beleszólni, de nem kellene a fokvitorlát behúzni, mivel teljesen feleslegesen van kint. Imi kicsit ingerülten mondta, hogy elege van, hogy mindenki csak beszél, de nem csinál senki semmit. Mondom, nem én vagyok kint szolgálatban, nem én vagyok se a skipper se a mancsaft, ezért én nem nyúlok bele, de ha azt mondod, hogy húzzam be, akkor behúzom. Ilyen egyszerű.
Olyan 11.00 óra felé én ültem a kormányállásba, tehát innentől kezdve én vagyok a skipper és én mondom meg, hogy mit kell csinálni, mivel az én felelősségem. Erre jön a Peti, látványosan nézegeti a műszereket, majd látom, hogy szándékában áll hozzányúlni. Ekkor kicsit erélyesen rászóltam, hogy ne nyúlkáljon, mivel ez az én reszortom, ezért ne nyúljon bele. Majd ha ő ül itt akkor belenyúlhat. Mondom is neki, hogy most baszott le a Kapitány, hogy minek szólok bele én is. Péter mondja, hogy ő nem akart semmihez sem nyúlni. Mondom Péter több mint 2 hete vagyunk egy hajón ismerlek, mint a rosszpénzt és tudom, hogy szeretsz mindenbe belekotnyeleskedni. Hát most nem fogsz és ezt úgy mondtam, hogy a többiek is hallják. Azt nem lehet, hogy Imi visz mindent 24 órában és a fegyelmet nem tartjuk be. Most az van, amit én mondok és kész.
Mivel készleteink fogyóban vannak, ezért újításokat eszközöltem. Fogtam az almaitalt és vízzel felhígítottam, valamint ebédre elővettem az egyik itt hagyott tonhalas konzervet, ami igazán tré volt, mert televágták répával meg kukoricával, ami még hagyján, de valamelyik idióta – aki gourmannak képzelte magát – még hozzávágott uborkát és olajbogyót, így egy savanykás szutyok íze lett az egésznek. Ebéd után tengervízben alsógatya mosás, majd kiteregettem a készterméket hagy száradjon szélben.
Délután, ismét meglátogattak bennünket a delfinek. Ez egy nagyobb csapat volt kb. egy tucatnyian lehettek és majdnem egy negyedóráig szórakoztattak bennünket. Sikerült is csinálnom egy pár jó kis videót a családnak, hadd élvezzék majd ők is a látványt, bár a videó sosem adja vissza az igazi élményt. Utána egy kis alvás majd arra ébredek, hogy a vacsora elkészítésén tanakodnak a többiek. Le akarták nyúlni a vagdalthúsomat – amiből én babos-kukoricás húst akartam készíteni – és paradicsomszósszal vegyítve Bolonyai spagettit készíteni. Már megint a reformkonyhások győztek, de maradt még annyi hús, hogy kolbásszal és babbal megsütve kijön belőle még egy vacsora a következő napra.
Vacsora után beültem a vezetőülésbe, amikor látom, hogy hátulról ismét jön egy kisebb zivatar, ami kb. 1 óra múlva be is ért bennünket. Nagy látvány volt, amint a hajó egyik oldalán alig látsz valameddig és zuhog az eső, a másik oldalon meg nyugodt tenger és napsütéses idő. Mondom menjünk arrébb 100 métert és már nem is ér bennünket az eső. Ezek a zivatarok amúgy néha nagy galibát is tudnak okozni, néha akár 40 csomós befújásokkal, de ezek egyelőre elmennek 20 csomós széllel. Ezek a zivatarok arra jók különben, hogy az ember gyakorolja a vitorlakezelést és a kormányzást, mert ilyenkor szokott kicsit forgolódni a szél és néha át kell tenni a Boomot a másik oldalra.
A mai nap rengeteg szivárványt láttunk és egészeket, amelyiknek mindkét végét látni lehetett ahogyan az Óceán vízébe érnek. Sőt, az egyik zivatarban szó szerint a hajó végén volt a szivárvány vége tisztán látszott.
Egyelőre az éjszaka nyugodalmasnak tűnik, bár véleményem szerint egy pár zivatar keresztül fog rajtunk vonulni és mivel nyitott ablaknál alszom jobb lesz rá odafigyelni, mivel pillanatok alatt el tud majd ázni az ágyam.
2022.11.18. (18 nap pokol 5.)
A mai nap ismét egy újdonsággal szolgált számunkra. Reggel mikor felkeltem, tiszta volt a látóhatár és a radaron látszott egy vitorláshajó a közelben, amit később szabadszemmel is láthatóvá vált. Egy 40 lábas katamarán volt svájci zászló alatt és egy nagy kék bőszeles vitorlával haladt. Olyan dél körül kereszteztük egymás útját és rádión is felvettük egymással a kapcsolatot, ahol Imi elmondta, hogy milyen problémákkal küzdünk és hogy honnan jöttünk. Közben integettünk egymásnak, de közelebbi kontaktot nem vettünk fel velük. A másik hajó kérdezte, hogy kell-e segítség. de elutasítottuk, mivel boldogulunk magunk is. Így utána kicsit párhuzamosan haladtunk egymás mellett, de mivel ő vitorlázata jobb volt, ezért kicsit gyorsabban haladt mindaddig, amíg észak felől fel nem tűnt egy viharzóna, mert akkor gyorsan irányt váltott keresztbe fordult és előttünk gyorsan elment dél felé, gondolom azért, hogy kikerülje a vihart.
Estére megjött a szél ismét és szépen haladunk, remélem még egy kicsit beerősödik majd a szél, olyan 25 csomóra és akkor már szerdán elérjük az első szigetet, ahol majd kikötünk. Ma éjszaka átlépjük visszaszámolva a 700 mérföldet, így már csak annyi marad a következő napokra.
Amúgy kell is az a kikötés, mert a társaság egyre nehezebben bírja az összezártságot. Reggel azzal fogadott az Imre, hogy ne szóljak be a többieknek, mert nehezen viselik. Mondom én csak oldani szoktam a hangulatot, meg megmondom mindenkinek a szemébe, hogy mit gondolok én nem szerettem az alakoskodást. Úgy látszik ezt valakik nehezen viseli. Mondjuk az emberek 95 %-a, de hát ez van. Azt is tudom, hogy Zoli sem miattam fordult be, mert kezd elege lenni pár emberből a viselkedése miatt és ezt el is mondtam az Iminek. Sajnáltam, mert Zoli volt az az ember a hajón, akit könnyen el lehet viselni és aki képes a társadalmi együttélésre, de úgy látszik neki sem kötélből vannak az idegei. Amúgy én tudtam, hogy mi és ki az ő baja, de nem akarok belemenni a részletekbe. Nekünk többieknek könnyebb a helyzetünk, mert van saját kabinunk, ahová eltudunk vonulni és így van privátszféránk, de Zoli pont a Péterrel van egy kabinban együtt, így nekik nehezebb, bár szerintem ez a felállás úgyis változni fog a kikötés után.
Délután egy másik hajó is feltűnt a radaron, aki mögöttünk jön estére fel is tűnt a vitorlázata, majd éjszaka folyamán a fényeit is láttuk, ahogyan lassan elmegy mellettünk. Valahová biztosan sietett. Remélem nem kalózhajó, akik csak arra várnak, hogy leszálljon az est és utána megcsáklyáznak bennünket és kirabolnak. Reggelre kiderül, ha nem írok többet, akkor rácsesztünk.
2022. 11. 19. (19 nap pokol 6.)
Azért a mai nap is jól kezdődött. Alig, hogy leadtuk a szolgálatot és lefeküdtem, egyszer csak a nyitott tetőablakon egy vödör tengervíz zúdult be és teljesen eláztatta az ágyamat. Mellette még hirtelen annyira elkezdte dobálni a hajót a hullámok, hogy alig bírtam lábra állni. Kiderült, hogy – ahogyan ezen a vidéken szokásos – hirtelen felbukkant a hátunk mögött egy kisebb vihar, amely 45 csomós befújásokat hozott magával. Mi meg teljes vitorlázattal vitorláztunk. Úgyhogy azonnal be kellett vonni a fokvitorlát és a nagyvitorlát pedig reffelni kellett, de ehhez szélbe kellett állni és ráadásul töksötétben. Hát nem a legkellemesebb feladat a szolgálat számára, de megoldották az Imivel, bár én is meg a Zoli is készenlétben volt, ha kellett volna valamit csinálni. Na és ugye ilyenkor a hullámok elég rendesen megmozgatják a hajót és a gyomrokat.
Utána szépen felmértem a kárt a kabinomban. Jó volt az est hátralévő idejében vizes matracon aludni, de hát ezen is túl vagyunk. A mai napom nagyrészét elvette a teregetés, szárítás. Teljesen kipakoltam a kabinomat és a matracokat is kitettem a szélbe hadd száradjanak. Fél nap alatt meg is száradtak, pedig csöpögött belőlük a víz.
Közben mivel közeledtünk a kikötni kívánt szigethez, ezért a hajó orrába mentünk és a csempészárut szépen kipakoltuk és áttettük jól látható helyekre. Élelmiszerek, tisztálkodási eszközök és játékok voltak. Ártalmatlan áruk, de Kubában aranyat érnek, mivel ott olyan hiánygazdaság van, mint nálunk volt a rendszerváltás előtt. Sajnálom őket, de akkor se engemet nézzenek palimadárnak. A jogra és az igazságra esküdtem fel és közben itt csempészárut pakolgatok. Délután azért kicsit megint összezördültünk az Imivel, mert én ezt nagyon nem akarom csinálni és a hajó hibái is idegesítenek, mint ahogyan ezt korábban írtam. Ráadásul Péterrel ketten akkora faszságokat mondtak itt a felelősségről meg, hogy mit vállaltunk magunkra, hogy a hajam égnek állt, ezért inkább ott is hagytam őket.
Délután szépen mindent visszapakoltam a kabinomba és így friss tengeri illat lengte körül a kabinomat. Egy ideig, mert mivel a tető és az oldalsó ablakot is kinyitottam a szellőzés miatt, ezért egyszer csak az oldalsó ablakon egy nagyobb hullám miatt ismét bezúdult egy rakás víz. Most szerencsém volt, mivel az ágyamat éppen csak pár csepp érte, nagyrészt a padlóra zúdult, ott meg szépen kiszivattyúztam, a maradékot meg felmostam. Legalább egyúttal a takarítást is megoldottam. Estére biztosan becsukom az ablakokat, pedig imádok nyitott ablak mellett aludni, de itt már erről a luxusról le kell mondanom a hullámzás és a szél miatt.
Vacsorára Tamás ismét kitett magáért, mivel balevest készített gofrival, bár én inkább amerikai palacsintának néztem, de mindegy, finom volt és jól laktunk vele. Elkezdtük az éjszakai szolgálatot, aminek egyelőre egyetlen momentuma volt, hogy egy nagy teherszállító hajó keresztezte az utunkat és előttünk haladt el kb. 1 mérfölddel. Kicsit világosabban is történhetett volna, de így is ki tudtuk venni a sziluettjét.
2022. 11. 20. (20. nap pokol 7.)
Ma megérkezett sokunk életének első Trópusi vihara. Azonban a hajnali szolgálathoz még hozzá tartozik, hogy mögöttünk folyamatosan láttam egy jelzőfényt és a radaron is látszott, hogy egy hajó jön mögöttük. A szolgálati időn alatt ért be bennünket és alig fél mérföldnyire haladt el a hátunk mögött és ekkor kiderült, hogy egy 120 méteres hatalmas luxus utasszállító, de vitorlás kivitelben. 3 árboca volt és ahogyan én láttam a fények alapján több emeletes volt. Jó lett volna nappal látni, mert bizonyára egy kuriózum lehetett. Amúgy ezen a hajón veszekedtünk egyet Tamással, akinek volt egy beszólása, ami nem nagyon tetszett, de legalább tudom, hogy hányadán állunk. Na mindegy.
Reggel kitekintve a kabin ablakán látom, hogy nincs napsütés és elég szürke az idő. Ez délelőtt 10.00 óra körül volt. Nem is véletlen, mert utána meg is kaptuk az első komolyabb Trópusi viharunkat. Ráadásul úgy, hogy Péter ült kint a kormányállásban és látta is, hogy jön a vihar, de még kihúzatta a fokvitorlát is, hagy menjen a hajó. Na már most azt tudni kell, hogy ezek a Trópusi viharoktól bármi kitelik, tapasztaltuk mi is. Pár perc alatt lecsapott ránk úgy, hogy mi meg Péternek köszönhetően teljes vitorlázattal futottunk. Komolyan mondom nem normális a pali. Mindenki rövidgatyában, pólóban, nyugodtan, a reggelihez készülődött, amikor észleltük, hogy itt komoly baj is lehet. Azonnal kapkodva Zoli behúzta a fokvitorlát a nagyvitorla reffelésére már nem volt idő, mivel 48 csomós széllökésekkel a Trópusi vihar kezdett el tombolni körülöttünk 4-5 méteres hullámokkal. Még az ablakokon is folyt be a víz mindenhova, de ezt túl kellett élni. Ha egytestű vitorlással lettünk volna és így kap el bennünket a vihar, az lehet, hogy le is feküdt volna rögtön a vízre. Az egész nem tartott 1 óránál tovább, de legalább ezt megúsztuk. Viszont annyi előnye volt az egésznek, hogy száguldoztunk ez idő alatt, mivel volt olyan, hogy 13 csomós sebességgel is vágtatott a Katamarán.
A következő viharunkra – ami délután 2 óra körül érkezett – már felkészülve álltunk. Fokvitorla behúzva, nagyvitorla bereffelve és mindenki felöltözve mentőmellény felvéve, készen állt a vihar fogadására. Erre ez alig 20-25 csomós széllel elszáguldott felettünk. Erről ennyit. A nap további szakaszában a felhős és a napos rész váltogatta egymást, de a hullámok most már kitartóan növekedtek meg. Estére már 5-6 méteres hullámok is voltak és így mentünk neki az éjszakának. Folyamatosan 15 és 25 csomó között fúj a szél és ezáltal jó haladunk. Remélem, legkésőbb 3 nap múlva ki tudunk kötni Antiqua szigetén, mert már nagyon kezdem unni az egészet. 3 hete vagyunk a hajón és nem a kényelem és a nyugalom hiányzik, hanem a mozgás és a kapcsolattartás a családdal és a világgal.
Ez amúgy látszik is rajtam, mert bár már eddig sem toleráltam a hülyeségeket, most már még kevesebb türelmem van hozzá. Vacsorára például tonhalas, kukoricás, pestós tészta volt és a többiek meg is jegyezték, hogy extrém kaja, mire én rákontráztam, hogy már kicsit túl extrém. Erre azt mondták, hogyha így dicsérek, elég nehéz lehet velem élni. Mondom egyáltalán nem, csak nem szoktam sűrűn dicsérni és nem is várom el én sem másoktól. Ráadásul azért mert őszinte vagyok és nem alakoskodom, az nem hiszem, hogy hátránnyal kellene járnia, itt ezen a hajón. Elég, ha a jelenlegi társadalmunkban azt tapasztalom, hogy seggnyalással hamarabb előbbre jutsz, mint tehetséggel, nem kell ezt ide a hajóra is felhozni. Pont ezért vagyunk ott, ahol vagyunk.
Ma 500 mérföld alá érkeztünk és holnap reggelre remélem meglesz a 400 mérföld is.
2022. 11. 21. (21. nap. pokol 8.)
A hajnali szolgálat eseménytelenül telt el úgy, mint a mai nap is. Említésre való esemény nem történt, hajóval nem találkoztunk. A passzátszél kitartóan süvítve fúj hátulról 15-25 csomó között, 3-4 méteres hullámokkal és néha oldalt váltunk a nagyvitorlával vagy hol behúzzuk a fokvitorlát, hol kiengedjük. Készleteinknek a végét járjuk a mai rakottkrumplihoz felhasználtuk az utolsó krumplikat és tojásokat. Gyümölcs már egy hete nincs, ami kicsit rosszul érinti a közérzetemet. Se csoki se semmilyen élvezeti ennivaló. Így még edzeni sincs kedvem.
Kiolvastam ma gyorsan két Rejtő könyvet és kiálltam napozni. A hajón vagyunk egy páran, akikkel együtt már érezzük a sziget és a kikötés közelségét és nekem már amúgy is tele van a hócipőm a hajóval. 3 hete vagyunk itt, egy rosszul felszerelt, kifogyó készletekkel rendelkező hajón, ahol már mindenféle szórakozási lehetőséget kimerítettünk. Már én is vágyom másra és több mint valószínű, hogy a szigeten végleg kiszállok én is, mert olyan terv van a következő 1100 mérföldre, ami nekem nem nagyon tetszik. Az a terv, hogy kikötés nélkül végig rohanunk a Karib térség szélén, úgy hogy csak négyen leszünk a hajón. Semmi lagúnalátogatás, vagy sznorkerezés vagy horgászat csak rohanás, hogy időben Kubába érjünk. Este szolgálat, szolgálat hátán, így kialudni se tudom magamat majd. Hát őszintén szólva ez nekem nem nagyon tetszik, mert semmi élményt nem ad a további út. Az átkelés megvolt, én nem tartom magam hajósnak, csak vitorlázónak, így az élményeket és az élvezetet gyűjtöm nem az érdemeket és nem fűlik a fogam még a maradék úthoz ilyen körülmények között.
A szigeten majd kiderül, lehet, hogy én is végleg kiszállok és onnan repülök tovább, ahová amúgy is menni akartam.
2022.11.22. (22, nap, pokol 9.)
Reggel nagy nehezen felkeltem 11.00 óra körül, de úgy látom, hogy mindenki így volt vele. Mondjuk az is igazság, hogy megint átléptünk egy időzónát, így már legalább 3 órával eltérünk az otthoni időzónához képest. Imre megint sütött kenyeret, így a reggelivel nem volt probléma és mellé elővette a tonhal salátának nevezett íztelen vackot. Mondtam is, hogy agyonrúgnám, aki ezt az ízkombinációt összeállította. Tamás szintén ugyanezen a véleményen volt, úgyhogy végre valami, amiben egyetértettünk. Imrének meg ízlett. Mondom, akkor nyugodtan megehetted a többit is.
A napi program kimerült a szokásos semmitevéssel, olvasással és napozással, filmnézéssel vagy Péter véget nemérő előadásainak hallgatásával. Már legalább 3 napja edzéshez sincs kedvem, mert már tűkön ülve várom a kikötést és ez nagyban befolyásolja az ember pszichikumát. A gyors leves is elfogyott, mind minden más ezen a hajón. Mivel lassan a végéhez közeledünk, ezért mondtam, hogy az utolsó vagdalthús konzervből és a maradék babból megcsinálom a vacsorát, csak most nem tésztával, hanem rizzsel. Mivel csak sima rizs van a hajón és annak főzésének tudománya Tamásnál van, ezért a rizst ő készítette el Zoli támogatásával, mivel Zoli megkérte, hogy tanítsa meg neki, hogyan kell megfőzni a rizst. A vacsora elkészült és el is fogyott, de mondtam is a többieknek, hogy hozott anyagból dolgoztam, ezért lett olyan amilyen. Inkább babos-kukoricás rizs volt kis húsízesítéssel.
Ja azt majdnem el is felejtettem megemlíteni, hogy Zoliék hogyan jártak este. Mint én pár nappal ezelőtt. Nyitva volt a fedélzeti ablak és egy hullám túl magasra csapódott és teljesen eláztatta őket is. Zoli kint aludt éjszaka a fedélzeten, Péter meg bent a vizes matracon. Na, mondom most már tudjátok, hogy hogyan éreztem én is magamat korábban. Viszont nekik már könnyebben ment a szárítás, mivel én már kitapostam előzőleg az utat, hogy mit hová kell tenni, hogy megszáradjon estére. Így lassan, de biztosan ismételten leszállt az este és átléptük a 200 mérföldet is. Már nem sok van hátra….
2022.11.23. (23. nap pokol 10.)
Hajnalban egy unalmas, de folyamatosan figyelni kellett szolgálat, majd alvás. Reggel nagy nehezen felkeltem és néztem ki a fejemből. Már csak az járt az eszemben, hogy mikor kötünk ki és folyamatosan számoltam visszafelé a mérföldeket. Sajnos számításaink alapján nem fogunk szerda este odaérni, hanem inkább csütörtök reggel.
Se edzés se semmi, csak az unalmas ténfergés. Legalább Zolinak elmúlt a befordulása és néha tudtunk beszélgetni. Vele lehetett beszélgetni egyedül, mert az ő gondolkodás módja volt a legegészségesebb. Imi is egyre feszültebb volt, a Péter inkább monologizálni szokott, a Tomi folyamatosan el van bújva a Tamás meg kicsit magának való fazon. Mondom, egy idő után kiismeri a többieket az ember. Nagy dolgok már nem történek és nincs is miről írni. A víz színe kicsit megváltozott, most már világosabb.
Készleteink már nincsenek, estére megint a extrémnek nevezett kukoricás-tonhalas-pesztós tészta volt, amiből éppen hogy ettem egy negyed tányérral. Ami szar, az szar. A poharas leves is elfogyott, mivel egy része nem leves volt, hanem csak tészta. Ráadásul csak a „Hot and spice” féle leves összeállítás volt jó, a többi már kevésbé volt élvezhető. De hát így jártam, legalább elősegítem a súlyvesztést.
Este egy odafigyelős unalmas szolgálat, mivel hol erősebben fújt a szél, hol pedig gyengébben és néha hozzá kellett igazítani a kormányzást. Mindegy, holnap reggel már megpillantjuk úgyis a szigetet, mivel este már lehetett látni a fényeket az égbolton a sziget felett.
20222.11.24. (24. nap)
Végre!!! Amikor felkeltem és kipillantottam a kabinom ablakán megpillantottam a várva várt sziget körvonalait. Megérkeztünk. Ráadásul térerő is volt, tehát addig amíg ki nem kötöttünk, addig is már lehetett kapcsolatot létesíteni a családdal. Ráadásul nekem Vodafone előfizetésem van, tehát itt érvényes a napi világjegy. A többieknek nem, mert a többi szolgáltató itt a Karibi térségben nem szolgáltat ilyesmit. Szívás…
Kb. 12 órára beérkeztünk a sziget egyik kikötőjébe miközben végig hajóztunk a sziget mentén. Bár a nap folyamán elhaladtunk egy kikötő mellett, Zoli emlékeire hagyatkozva, egy másik kikötőbe mentünk, ami semmivel sem volt jobb, mint ami mellett elhaladtunk. Ezt később meg is tapasztaltam, mert az itt töltött két nap alatt mindkét kikötőt bejártam. Sőt szerintem az első jobb is lett volna, de mindegy. A lényeg az, hogy megérkeztünk és ki tudtunk kötni. A kikötésnél Tomi volt az első, aki kiugrott a hajóból és elmondhatta, hogy az első lépést ő tette meg. Kikötés után jelentkeznünk kellett a kikötői vámosoknál, ahol mindenkinek egyesével megnézték a papírjait és az oltási igazolványaikat. Bár Zolinak nem volt, nem is nagyon foglalkoztak vele. De a józan észt követve majd egy hónapnyi hajózás után ugyan milyen fertőzéssel rendelkezhettünk volna, ami nem jött volna ki rajtunk már napokkal korábban? Bálnapestis vagy delfinektől elkapott malária? Mert covidot maximum a kifogott halaktól kaphatunk volna el, de az sem fogtunk már lassan két hete. Karantént meg majdnem 24 napon keresztül betartottuk, ugyanis ennyi idő alatt nem hagytuk el a kijelölt térséget, a hajót.
Emellett ráadásul olyan lassúak és körülményesek voltak, hogy menet közben meglehetett volna őket műteni. Hiába, ezek nem az európai tempó szerint dolgoznak és élnek. Közben a hajóhoz odajött az egyik kikötőben dolgozó helyi feka, aki kb. 190 centi magas és 120 kilós izomkolosszus volt és kérdezte, hogy miért süllyed a hajó hátulja annyira. Azt azért még el kellett róla mondani, hogy a szeme fehérje tiszta piros volt és a pupillája akkora volt, hogy mást nem is láttál a szeméből. Itt ugyanis nem csak isznak az emberek, hanem más idegnyugtatót is használnak. Ezt később magam is megtapasztaltam a szigeten eltöltött röpke idő alatt. Elmondtuk neki a problémát, amin – miközben a belépésünket ellenőrizték – próbált segíteni, de a víz kiszivattyúzása után olyan ajánlatot tett, amit az Imre nem fogadott el és inkább így akarta tovább folytatni az utat Kubába. Közben a Péter és az Imre a parton csúnyán összeveszett, amin nem csodálkoztam, csak azon, hogy még csak most sikerült összejönnie nekik. Közben én a két Tamással elmentem egy helyi étterembe pizzát enni. Itt megbeszéltük, hogy ők mindenféle képpen kiszállnak és a továbbiakban nem akarnak a hajóval tovább menni. Tomi esetében egyértelmű volt a helyzet, Tamás pedig azért nem ment tovább, mert Kubából december 03. napján volt repülőjegye és azt a hajóval biztosan nem érte volna el.
(tudomásom szerint december 06. napjára érkeztek meg a Kubába a többiek a hajóval természetesen nélkülem.)
Az én problémám egészen más volt, amiért nem folytattam az utamat tovább a hajóval. Erről már korábban is írtam, a legfontosabb, hogy a további út semmiféle plusz élménnyel nem tudott volna szolgálni és az sem tetszett, hogy észnélküli rohanásról szólt volna a maradék út, úgy hogy éjjel-nappal szolgálatot kellett volna adni. Ráadásul Imre már éjszaka indulni akart ahelyett, hogy legalább 1-2 napot eltöltöttünk volna pihenéssel a szigeten miközben a hajón a léket megcsinálják. Nem ő egyből indulni akart ezzel a sánta, rosszul felszerelt, lyukas hajóval. Hát én nem éreztem arra késztetést, hogy ilyen körülmények között tovább folytassam az utat. Végül is az átkelést megcsináltuk, Kubából meg úgysem tudtam volna átmenni Floridába, így én is kiszálltam és innen repültem tovább Miamiba.
Konklúzió?
Még elindulásom előtt elolvastam néhány élménybeszámolót hasonló utakról és lélekben próbáltam én is felkészülni az útra. Mint az elején írtam, elég nagy kísértés volt részemről arra, hogy Tenerifén ne szálljak vissza a hajóra és előtte inkább egy kisebb úttal próbálkozzak és ott tapasztaltak alapján döntsem el, hogy egyáltalán akarom-e ezt az utat a továbbiakban is. Így utólag természetesen nem bántam meg, hogy elmentem, mert legalább ezen túl vagyok és az erre vonatkozó vágyamat kielégítettem, és már más tengeri utakra már olyan tudással és lelki nyugalommal megyek el – ha egyáltalán még elmegyek – amelyek segítségével sokkal jobban tudom megélni az élményeket és csak a pozitív dolgokra figyelek. Azt azért még meg kell említenem, hogy erre az útra már évek óta készültem kalandvágyból, csak most jött el az idő és lehetőség, hogy meg is tudjam valósítani. Véleményem szerint bárki végig tudná csinálni, ha elég késztetést érez rá és szeretne egy olyan utat, amely örök emlék marad. Csak jó tanácsként elmondanám, hogy lehetőleg vadidegen emberekkel induljon bárki is útnak, mert az első hetek úgyis azzal fognak eltelni, hogy megismerjétek egymást és mire megunjátok vagy kiakadnátok a másik személyétől, addigra már úgyis megérkeztek a célig és addig udvariasság miatt úgysem fogtok össze veszni a másikkal. Barátnál vagy rokonnál ez az idő lerövidül és a veszekedés is hamarabb felszínre kerül és lehet, hogy a barátság is megszakad. Idegeneknél ilyen probléma nincsen sőt, ha hasonló hullámhosszon vagytok, akkor még egy jó kapcsolat vagy ismeretség is kialakulhat. Tehát ezáltal csak nyerhetsz az ügyön.
Az való igaz, hogy abból a pénzből amit erre az útra fordítottam a családdal egy 2 hetes luxus hajóútra is el tudtam volna menni, de annak nem biztos, hogy lett volna olyan élményhozadéka, mint ennek az útnak. Ráadásul az én családom már volt egyszer egy egyhetes vitorlás túrán a görög szigeteken, de nem nagyon mozgatta meg őket, sőt kifejezetten nem is tetszett nekik a hajóút. Ráadásul azért is mentem el erre a hajóútra egyedül, idegenekkel, mert bizonyos egészségügyi problémák miatt le akartam lassulni, hogy ezzel a gyógyulási folyamatot elősegítsem, dehogy most ez sikerült vagy nem, nem nagyon tudom eldönteni, mindenesetre ha lelassulni nem is, ellustulni sikerült. Kb. 7-8 kilót viszont sikerült leadni, de ez csak annak volt köszönhető, hogy kevesebb ingerencia volt ételfronton és jobban odafigyeltem a táplálkozásra és hogy mennyit eszem. Igaz, ehhez hozzájön az is, hogy a hajó ringása miatt a test izomzata folyamatosan mozgásnak volt kitéve és ez a zsírégetést hatékonyabban elősegíti, mint a szárazföldön való tartózkodás. Mivel a mozgás eléggé behatárolt egy ilyen hajóúton, ezért az előző mondatban leírt megfigyelés tudományosan alátámasztott, mivel a tudomány is a megfigyeléseken és a tapasztalásokon alapul.
Lelki dolgok területén?
Nem változtam meg, nem néztem mélyen magamba és nem is ismertem meg jobban magamat, mint amit eddig is tudtam a személyiségemről. Hiába volt több időm a lelki dolgaimra, akkor sem foglalkoztam vele többet, mint általában. Személyiségemben nem állt be változás a világnézetem sem változott meg.
Tudom, sok ember, aki elmegy egy ilyen hajóútra vagy megcsinálja az El Camino-t vagy más zarándok utat, esetlegesen megmászik egy hegycsúcsot, akkor arról könyvet ír, hogy ő mekkora lelki változásokon ment keresztül és mennyire rendkívüli az, amit megtett és Ő egy igazi hősé vált. Hát ki kell ábrándítani erről mindenkit, mert semmi rendkívüli nincsen ezekben az utakban hősiesség meg végképp nincs. Egyszerűen a kalandvágy kielégítése és az élet színesebbé tételéről szól az egész. Persze a marketing, meg az eladási láz mindent felülír és nagyon nagy átéléssel tudnak ezekről mesélni és úgy eladni, hogy te, mint egyszerű olvasó csak csodálni tud őket bátorságukért és rohanj a boltba megvenni a könyvüket drága pénzért.
Amennyiben viszont mégis csak nyugalomra vágysz, vagy csak el akarsz vonulni az emberektől, akkor ezt megtudod tenni otthon is, ráadásul sokkal olcsóbban és annak az is az előnye, hogy bármikor vissza tudsz térni azokhoz, akikhez szeretnél. De ha mégis egy ilyen hajóútra vállalkozol, akkor keres egy olyan társaságot, aki nem vág át, jól felszerelt és felkészített hajót ad a feneketek alá, és nem tömi meg a hajó rejtett zugait csempészáruval és főleg nem akar kokain futárnak használni úgy, hogy még te fizetsz az útért. Mert a végén a szépnek induló nyaralásból a mélybe zuhanhatsz és egy harmadik világbéli börtönben eltöltött idő kicsit hosszabb lehet, mint amit terveztél és nem is biztos, hogy olyan élményeket élsz át, amiket szerettél volna. Nekem elhiheted, hiszen én már lehúztam egy pár évet a rács innenső oldalán. Természetesen, mint ott dolgozó és nem mint beutalt…Bár ha így folytatom az un. „hatalmon lévők” bajuszának huzigálását a sok faszságért lehet, hogy a másik oldalt is megismerem előbb vagy utóbb. De hát az majd egy másik történet lesz….
Zsír király volt!!! Köszi szépen!!!